Mindenkinek ismerősek azok a reggeli vagy olykor egész napos meetingek, amikor mások előtt kell a legjobbat kihoznunk magunkból és ötleteinkből. Sokszor bizonytalanok vagyunk és még mi magunk sem hisszük el, hogy elképzeléseink sikeresek lehetnek. Hallie Crawford hitelesített karrier coach összegyűjtötte azt az 5 tippet, amelyekkel könnyen válhatunk a megbeszélés legasszertívabb (kellően határozott és öntudatos) résztvevőjévé.
1. A legfontosabb a felkészülés
Igaz, hogy meetingek gyakran vannak, de érdemes mindig előre felkészülnünk abból, amiről az adott megbeszélés fog szólni. Üljünk le és gondoljuk végig, hogy mit akarunk elérni. Sokat segít, ha ezt írásban is rögzítjük és lejegyezzük a mondanivalónkat. Ezzel tudjuk nyomatékosítani magunk számára is, hogy mi a célunk és már a meeting előtt bele tudunk helyezkedni abba a szerepbe, amilyenek majd közben szeretnénk lenni. Ezáltal még felkészültebbnek érezhetjük magunkat.
2. Zárjuk ki a negatív gondolatokat
A belső bizonytalanság és a hezitálás sokat ronthat a teljesítőképességünkön. Igyekezzünk már a meeting előtt és annak folyamán is távol tartani magunktól azokat a gondolatokat, amelyek csak elbizonytalanítanak bennünket. Fordítsuk ezeket az előnyünkre és belőlük merítve készüljünk az esetleges kritikai kérdésekre is.
3. Beszéljünk úgy, mint egy hírközlő
A jó hírközlők közvetlenek, de nem udvariatlanok. Magabiztosan beszélnek, nem használják a sajnálom szót és nem kezdik mondanivalójukat úgy, hogy „nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet”. Ha követjük a példájukat, beszédünk könnyen válik egy irányelv szerinti felsorolássá, amelynek segítségével el tudunk jutni oda, amit valójában mondani szeretnénk, és nem leszünk követhetetlenek és kuszák. Fontos, hogy közérthető legyen a beszédünk és az, hogy nehézségek nélkül fejezzük ki magunkat.
4. Fordítsuk előnyünkre a testbeszédet
Figyeljünk arra, hogy ne motyogjunk magunk elé görnyedt vállakkal. Üljünk egyenesen, enyhén előredőlve. Ez segít, hogy magabiztosnak érezzük magunkat, miközben beszélünk. Továbbá az is fontos, hogy legyünk meggyőződve arról, hogy jó helyen ülünk. Keressük a központi pozíciót, üljünk minél közelebb a megbeszélés vezetőjéhez. A szemkontaktus fenntartása is mondanivalónk sikerességét segíti elő. Néha nyugodtan rápillanthatunk a jegyzeteinkre, de törekedjünk arra, hogy fenntartsuk a szemkontaktust azzal a személlyel, akihez beszélünk.
5. Kezeljük a közbeszólásokat türelmesen
Ha félbeszakítanak minket miközben beszélünk, várjuk meg míg az adott személy befejezi mondanivalóját. Majd miután újra miénk a megszólalás joga, kezeljük a szituációt úgy, mint akit nem könnyű kizökkenteni. Például kezdhetjük a beszédünket a következőkkel: „Köszönöm, hogy megosztotta ezt velem. Szeretném befejezni a gondolatot, amit korábban elkezdtem.” Kivételt jelent, ha valaki folyamatosan félbeszakít minket, akkor nyugodtan közbevághatunk és mondhatjuk, hogy szeretnénk befejezni a mondanivalónkat. Ezzel tudjuk udvariasan jelezni a másik fél számára, hogy tudjuk, hogy mit szeretnénk mondani, valamint ezzel teret is nyerhetünk magunknak.