Egy irodában az ellenséggel, avagy miről ismerheted fel a munkakerülő kollégáidat?

Szeretnéd, ha elismernék a munkádat? Fontos, hogy elégedettek legyenek veled a munkahelyeden?
Hát persze, ki ne szeretné!

Nem érted, hogy a fizetésemelést miért nem te kapod, mikor annyit dolgozol? És fogalmad sincs arról, mit csinálsz rosszul, hogy ennyire kiesel a vezetőség értékelt dolgozóinak köréből? Megnyugtatásul jó, ha tudod, hogy nem feltétlenül benned van a hiba! Van ugyanis egy olyan kollégád, akivel szemben soha nem lehetsz lépéselőnyben, ha nem vagy résen. Hogy ki Ő?

Egy minden munkahelyen megtalálható kolléga: az áldolgozó. Sajátos evolúciós maradvány, és kivétel nélkül minden csoportban, közösségben fellelhető, épp úgy, mint a kínai kifőzdék a város minden zugában. Ők elsőosztályúan színlelik a munkavégzést, még akkor is, ha szinte produktummentesen tengetik a napjaikat. Vagyis ez így nem egészen igaz… Kiválóan menedzselik privát intéznivalóikat a gumicserétől a szépítőszalonok időpont egyeztetésén keresztül, a kulturális programok szervezéséig. Telefonon, élesben, és vágatlanul egész délelőtt. Aztán jön az ebédidő, majd a szieszta, amikor csendesen olvasgatják a napi híreket, pletykákat az erre szakosodott portálokon. Fórumoznak, blogot írnak, és felkutatják a legjobb akciókat az összes földrészen. Aki azt gondolná, hogy tiszavirág életű munkaviszonyuk a „büntetés”a naplopásért, az nagyot téved. Sokszor ugyanis „álruhába bújva” tévesztik meg a gyanútlan kollégákat. Így aztán a naivabbak hajlamosak azt hinni, hogy életművész irodatársuk ugyanolyan elhivatott, lelkes, és a cég érdekeiben a saját magánéletét is a háttérbe szorító példaértékű munkaerő.

Hogy hogyan? Lássuk, mik a krónikus semmittevők ismérvei!

Hős Jóska

Mindenki úgy ismeri, mint a nap, hónap, év, évtized dolgozóját! Kiválóan prezentál, természetesen a kollégák által véres verejtékkel és éjszakázások során összerakott anyagokat – mindenkivel pacsizik, folyton rohan, és a főnökség kedvence. Minden munkát lepasszol a többieknek, vagy a főnökökre hivatkozva, sorry-zások kíséretében továbbít. Az eredmény természetesen az ő nevével van fémjelezve, tehát a dicséret, prémium, bónusz, mind nála köt ki. A vezetők kikérik a véleményét, és egész teameket tesznek alá, hogy még hatékonyabban tudjon „dolgozni”. A munkaideje olyannyira rugalmas, hogy szinte folyton tárgyal, megbeszél, értekezik, wörkshopozik, előadásokon és kiállításokon, konferenciákon képviseli a céget. Folyton statisztikákról, activity sheetekről és projektekről beszél, hogy ezzel is megtámogassa a pozícióját, és egy füst alatt elterelje a figyelmet a lényegről, vagyis magáról. Ezért aztán nehéz fogást találni rajta. Hiszen hogyan kérsz számon munkát, vagy eredményt attól, aki jómaga semmit sem csinál?

Mekk Elek

Irodai alkalmazott, meghatározhatatlan, és senki által nem körvonalazott munkakörrel. Folyton beszél, mindenkihez van egy szava, mindenkihez intéz egy-egy fontos kérdést, „átdobat” magának egy adatot, mailt. Ötletgurunak tűnik, hisz mondatait rendszeresen azzal kezdi. „Az jutott eszembe”…, vagy „ Beszéljünk erről, van egy ötletem”… A dolog szépsége, hogy legtöbbször az előző napi megbeszélések eredményeit hangoztatja, a saját megfogalmazásában és sorrendjében, anélkül, hogy bármi pluszt is tenne a témához. Minden ügyet ismer, minden felvetést kéretlenül és megfelelő hangerősséggel értékel, hogy azt lehetőleg a főnök is hallja. A főnököt természetesen forgatókönyvszerűen el is bájolja, hogy milyen aktív, mennyire energikus, és mennyi ötlete van, így lehetetlen bebizonyítani, hogy csupán hangember.

Fontos teendőivel, telefonszámaival, jegyzeteivel van körberakva, amelyekből még a szomszédja asztalára is kerül „ véletlenül”, és a „Jaj, rendet kéne tennem, de nincs rá időm” – felkiáltással konstatálja, amint visszakapja elkeseredett asztaltársától a sunyi módon oda pakolt jegyzeteit. Véletlenül se kérj tőle semmit, mert úgysem segít, ellenben hosszasan ecseteli, milyen fontos projekteket bonyolít, és mennyi megbeszélésen volt, ami balul sült volna el, ha ő nincs ott.

A látens munkamániás

Szinte ő nyitja az irodát, olyan korán jön, és utoljára, késő este megy el. Leginkább a hosszú tárgyalásokra bent maradt vezetőséggel, vagy utánuk, mert megvárja a meglepett mondatot: „ Maga még mindig itt van?” Sokszor fel sem néz a monitorjából, és olyan közel hajol, mint az idős urak a Zsiguliban a kormányhoz, ezzel is jelezve, hogy iszonyúan koncentrál. Ennek ellenére a jelentéseit mindig késve adja le, vagy félig elkészítve, amire ha szükséged van, neked kell rendbe tenned helyette. Ha kimegy a mosdóba, akkor is szalad, és ebédidőben is szabadkozva, sietve eszik, mondván, hogy sok a dolga. A főnök azt hiszi, hogy ő az iroda lelke, aki egyhuzamban 12 órákat húz le a cégért. Hiába, a pocsék munkához sok idő kell, és teljes bizonyossággal elmondható, hogy a delikvens meglehetősen lassú is, – ha a munkamoráljától teljesen eltekintünk. Azon kívül rengeteget e-mailezik, chatel, amit te nyilván nem láthatsz, csak a klaviatúra folytonos csattogását hallod. Ki kell ábrándulj, mert jó ha tudod, hogy a folytonos sietésének az az egyszerű oka van, hogy nem akar aktuális munkákról beszélgetni, hisz így nagyon hamar kiderülne, hogy az IQ-ja nem nagyobb a ruhaméreténél.

Mamma Roza

Középkoron finoman szólva is túlhaladt kollegina, a cég alapításától törzs munkaerő, aki mindenkit ismer, mindent tud, mindenhol ott volt. Régi bútordarab, akit a munkahelyed főnöksége megbecsülése jeléül, vagy amolyan cégérként az újabb jövevények számára demonstrál, hogy lássák, ez akár nyugdíjas állás is lehet, ha valaki jól csinálja. Főhősünk természetesen már munkában megfáradt, ezért munka helyett javarészt kritizál és panaszt emel. Ráérő idejében pedig konspirál. Látszatra gondoskodó, mindenki anyukája, meleg kályha, akivel minden gondod megoszthatod. Ennek célja azonban csupán az információ begyűjtése, és a munka elodázása, ami ugye kiválóan sikerül is neki a begyűjtött infók segítségével.

Folyt. köv…