Majdnem kétszer akkora hajlandóságot mutatunk hazánkat elhagyni egy jó álláslehetőség reményében, mint pár tíz vagy száz kilométerrel arrébb költözni ugyanezért vagy éppen egy presztízsben magasabbért – állítja egy felmérés. Jól végződnek ezek a történetek? Megtérül a befektetés?
A külföldi munkavállalás – különösen a gazdasági válság óta – rendkívül kecsegtető lehetőség. És nem csak a munkanélküliek számára. Mennek a huszonéves munkavállalók, a családosok, a frissdiplomások, na és a hallgatók is.
A külföldi munka szólhat egy életre vagy lehet időszaki, és a szándék is személyiségfüggő. Persze a pénz az első.
Tímeának is fontos volt, hogy végre függetlenedjen anyagilag a szüleitől, és már az egyetem alatt elutazott Amerikába.
– Én is éreztem magamon azt, amit az egyetemisták nagy része, hogy nem fogom megállni a helyem az igazi világban az egyetem után. Ezért, és persze a pénz miatt is döntöttem úgy, hogy egy egyetemeken hirdető szervezet közvetítésével elutazom Floridába a nyári szünetben. Persze nem nyaralni, dolgozni. Gondoltam, miért ne? Legalább addig sem itthon ülök a fenekemen, és mire hazajövök, kicsit „tökösebb” is leszek – mondja a 26 éves lány, aki magát egyáltalán nem tartotta talpraesettnek vagy gyakorlatiasnak korábban.
Sokaknál fogós kérdés… Mennyire ment az angol, mikor kimentél dolgozni?
– Annak ellenére, hogy felsőfokú angol nyelvvizsgával mentem ki, kellett két hét, míg akklimatizálódtam, és megértettem mindent. Nyelvtudás nélkül nagyon nehéz lett volna boldogulni.
Egyszerre két munkád is volt.
– Reggel kilenctől takarítottam délután fél ötig egy szállodában, aztán azonnal mentem a gyorsétterembe, ahol hajnali egyig dolgoztam. És ez így ment heti hat napon keresztül. Sokakkal beszéltem, és még mindig vannak, akik azt hiszik, ők tesznek jót azzal a munkaadónak, ha odamennek. Pedig meg kellene érteni, hogy ez a munkavállalónak jó. Ez egy lehetőség, amivel élni kell, és a pénzért meg kell küzdeni. Nem lehet milliókat keresni, de kevés munkával még jó fizetésed sem lehet.
Hogyan fogadják Amerikában a magyar dolgozókat?
– Leginkább lengyelekkel, bolgárokkal és törökökkel dolgoztam, de az amerikaiaknak ez majdnem mindegy. Ők egy kalap alá vettek minket: “Na, ők Közép- és Kelet- Európából jöttek”, nem nagyon tudják megkülönböztetni a nációkat. Persze azért nem a legkönnyebb feladatokat kaptuk.
De soha nem okozott problémát, hogy külföldi vagy hogy éppen magyar vagyok, mindenkit nyitottan fogadtak. Ráadásul a dolgozók nálunk összetartottak, nem voltam magányos. Sokszor ez személyiség kérdése is. Szereztem új barátokat, a munkaszerződés lejárta után együtt maradtunk még egy hetet, hogy szétnézzünk az új kontinensen, vagy legalábbis Floridában.
Háromszor három hónap. Megérte?
– Egyértelműen. Az első út befektetés volt, háromszázezer forinttal el tudtam indulni, és több mint a duplájával jöttem haza. És évről évre gyarapítottam, amit megkerestem. Három nyár alatt összeszedtem magam anyagilag, elértem a célom.
Ráadásul sokkal talpraesettebb lettem. Szerintem orvosi receptre kellene felírni a három hónapos külföldi munkát, annyira megedzi az embert. Életemben azóta sem dolgoztam annyit és olyan keményen, mint abban az időszakban. Most itthon egy amerikai cégnél dolgozom, vezetői asszisztensként. A kultúrával és a nyelvvel így sokkal könnyebben boldogulok. És ha nincs ez a külföldi munka, valószínűleg a mostani pozíciómat sem szerezhettem volna meg.