A mai felgyorsult világunkban mindent azonnal, de legkésőbb is mielőbb el kell végezni, különben nem teljesítünk jól vagy elveszítjük a lehetőséget. Igaz ez az álláskeresésre is?
Milyen gyorsan jelentkezzünk egy álláshirdetésre, mennyi időt szakítsunk a felkészülésre, meddig tart egy interjú, mennyi időt várjunk a visszajelzésre? Legújabb cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ!
Jelentkezés: most!
Valószínűleg az álláskeresés során mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, ő most megérdemli a lazítást, ráér az a jelentkezés. Elmentjük a hirdetést a „Kedvencek” mappába, érlelgetjük, hátha addig megnő az önbizalmunk. Na ez az, amiről gyorsan le kell szoknunk!
Egyrészt azért sem szabad várni a jelentkezéssel – saját tapasztalat –, mert előfordulhat, hogy mire újra megnéznénk, már nem lesz elérhető. Másrészről pedig tudjuk, hogy egy-egy pozícióra több százan is jelentkezhetnek, ennél fogva előfordul, hogy a HR-es munkatársak időhiány miatt a leghamarabb beérkező pályázatokat nézik csak meg, a többi pedig automatikusan kiesik a rostán.
Vigyázzunk azonban, ne jelentkezzünk automatikusan! Látszódik a jelentkezésből, ha sablon önéletrajzzal, motivációs levéllel és ugyanazzal az üzenettel jelentkezünk mindegyik céghez, többféle pozícióra. Ezért érdemes minden egyes jelentkezésnél módosítani kicsit a dokumentumainkon, hogy azokat a készségeket, tapasztalatokat emeljük ki, amelyek tényleg fontosak az adott munkakör szempontjából.
ÉRDEKES: Nemcsak az önéletrajzon múlik a jelentkezés sikere
Meddig várhatok a visszajelzésre?
Megtaláltuk a ránk szabott hirdetést, megformáztuk az önéletrajzot, motivációs levelet és jelentkeztünk. Na de mennyi ideig reménykedhetünk, és mikortól ne számítsunk már a behívásra? A kiválasztási folyamat több hétig is eltarthat az önéletrajzok számától és a szűrési feltételektől (lehet, hogy több szakértőn futnak át az önéletrajzok) függően. Emellett a szabadságolási időszakok – nyár, tél – is megnövelik a kiválasztás idejét, amely így akár hónapokig is eltarthat. Általában azonban körülbelül négy hét az, amelyen belül várhatunk visszajelzésre.
Felkészülés
Mennyi ideig készüljünk egy interjúra? Sokszor ezt az interjúztatók döntik el helyettünk, amikor egy másnap délelőtti időpontra hívnak be. Azonban előfordul olyan is, amikor egy hét telik el a behívás és a személyes interjú között. Ilyenkor kérdéses, mennyi az az idő, amit érdemes rászánni a felkészülésre?
Amivel mindenképp számolnunk kell: érdemes megnéznünk a cég weboldalát (mi a cég profilja, mivel foglalkozik, milyen termékei/szolgáltatásai vannak, kik a kapcsolattartók – akár megtalálhatjuk rajta leendő kollégáinkat, vezetőnket is). Emellett rákereshetünk a vállalatra, hogy milyen hírek, újdonságok szólnak róluk. Azért, hogy teljesen képbe kerüljünk, rákereshetünk a versenytársakra, azokra a vállalatokra, akik szintén ugyanazon a területen tevékenykednek. A cégen túl a piaci ismeretek garantálják a jó benyomást a munkáltatónál!
A fentiek mellett gondoljuk végig, hogy mi az, amit önmagunkról elmondhatunk. Ehhez segítséget nyújt nekünk a saját önéletrajzunk. (Nyomtassunk ki és vigyünk magunkkal egy példányt!) Vegyük végig a korábbi munkatapasztalatainkat, tanulmányainkat – mit tanultunk, mivel lettünk gazdagabbak? Emellett nem csak a múltunk, de a jövőnk is fontos! Mit szeretnénk elérni az életben, mivel járulnánk hozzá a cég sikereihez? Ezeknek az átgondolása és az információk kigyűjtése egy pár órát biztosan igénybe fog venni.
Amikor idegen nyelvű megmérettetés is várható
Manapság ritka, amikor az idegen nyelvű beszélgetés nem képezi az interjú részét. Bármennyire is jól beszélünk egy nyelvet, ne sajnáljuk rá azt a negyed órát, készüljünk fel idegen nyelven is!
Ezt is hasonlóképp tehetjük: gondoljuk át mit tudunk a cégről, illetve magunkról elmondani? Minden szakmának megvan a maga zsargonja, ezeket is érdemes idegen nyelven is tudni!
Tovább is van! Hamarosan folytatjuk a 2. résszel!