Nem egészen, de íme a történetem.
Szokványos interjúként indult. Egy kozmetikai szalonba recepciós-koordinátort kerestek. Megérkezek az interjúra. Ruházatom csinos, sminkem, hajam friss és diszkrét (ez még fontos lesz a sztori közepén). Leülök, előveszem az önéletrajzom és átnyújtom. Elkezdődik az interjú szokásos kérdéssorozata. Több mint egy éve keresek állást, és erre egyszer csak az interjúztató hölgy is rákérdez. Azt felelem, hogy sajnos azért húzódik ilyen hosszan álláskeresésem, mert előrébb veszik a 30 éveseket, hiába a negyvenesek kvalitása és tapasztalata. (ez tény) Erre megszólalt az interjúztató nő, hogy: „Tűzze föl a haját, mert ez az oka, hogy nem veszik fel!” Túl hosszú a hajam, mondta, ezért nem kapok állást. Egy darabig néztem őt, majd elkezdtem nevetni. Még sosem hahotáztam interjún, de mivel érezhetően itt már veszett üggyé vált ez az egész, így nem bántam nevetni. Másrészt nem is dolgoznék egy ilyen munkáltatóval, aki már reggel kötözködik.(neki egyébként rövid, törött seszínű haja volt) Rögtön eszembe jutott felé egy nagyszerű és idevágó mondás:
“Ha rugalmas vagy és hagysz másokat olyannak lenni amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad.”
De persze ezt nem lehetett mondani. Viszont megkérdeztem tőle, hogy “Elnézést, de mit mondana egy igazi, nagy göndör hajú jelentkezőnek, mert az még feltűzni se nagyon tudná a haját”.
Majd jeleztem, hogy szeretnék a hajam taglalása helyett visszakanyarodni az interjú professzionálisabb részéhez. Ahogy figyelmét visszarántottam szinte rögtön el is köszöntem. Ez az interjú és ez az interjúztató ennyit érdemelt csak. (Rögtön sejthető volt, hogy miért is léphetett ki az előző munkaerő…)
Ez a sztori vicces is meg nem is.
Ha megtartotta volna a hosszú hajamról a véleményét magában ez a munkáltató akkor bölcsebb maradt volna. Sebaj, így legalább lett egy megosztandó történetem.
Hajrá, hajrá negyvenesek és hajrá, hajrá hosszú hajú álláskereső társaim, fel kell tűzni a hajat és akkor másnap már fel is vesznek bennünket!
Na, ez csak vicc:)
További kellemes napot kívánok Mindenkinek:
Egy nagyon hosszú hajú álláskereső