Gratulálunk! Ezek szerint jól sikerült az interjú és elégedettek voltak veled, ha felkínálták számodra a pozíciót. Automatikusan szeretnénk azonnal elfogadni az ajánlatot, de ne szaladjunk előre!
Hagyjuk egy kis időt arra, hogy átnézzük a szerződést, átgondoljuk a lehetőségeket, beszéljük át olyannal, akinek adunk a véleményére, és aki jó tanácsot adhat. Hiszen a legutolsó dolog amit szeretnénk, hogy végül rossz helyre kerüljünk és az egész álláskeresési folyamat kezdődhetne elölről…
Ezért érdemes átgondolni a nagy igen előtt az alábbiakat:
Motiváció
A megpályázott állás talán nem álmaink munkája, de gondolkozzunk el azon, miért lenne izgalmas ott dolgozni. Hogyha hirtelen semmi nem ugrik be, akkor valószínűleg nem ez lesz az a hely ahol évtizedeket fogunk eltölteni. Hogyha nem érzünk semmi izgatottságot az új munkalehetőséggel kapcsolatban, hanem csak le akarjuk tudni az egészet, akkor lehet, hogy nem ez a nekünk való hely. Azonban az is elképzelhető, hogy ezt a fajta izgalmat majd az új kollégákkal való közös munka hozza meg, vagy az új hely, esetleg a leendő kihívások.
Vállalati kultúra
Noha nehéz kívülállóként belelátni egy vállalatba, az interjúfolyamat során azért meg tudunk figyelni egy-két dolgot. Érzékelhetjük, hogy milyen a vállalat által elvárt viselkedés, milyen hozzáállást értékelnek. Emellett rákereshetünk a cégre az interneten is, hátha találunk olyan véleményeket, hozzászólásokat amelyek a vállalatot érintik és/vagy arra utalnak, hogy milyen ott dolgozni.
Szükségleteink
Eleget tesz az állásajánlat a szükségleteinknek? Mindig nézzük meg a szerződési feltételeket, fussuk át a kompenzációs részt, bónuszlehetőségeket, munkaidőt, munkába járás lehetőségeit (megtérítik?), a felmondásra vonatkozó részeket, stb. Hogyha a szerződésben foglaltak megfelelnek az elvárásainknak akkor nyugodt szívvel fogadhatjuk el az állást. Amennyiben valami nem világos számunkra, akkor nyugodtan keressük fel a HR-est és kérdezzünk rá a dologra mielőtt még elfogadnánk az ajánlatot és aláírnánk a szerződést.
ÉRDEKES: 5 jel, hogy rossz munkahelyre pályázol
Jövőbeni lehetőségek
Természetesen szeretnénk büszkék lenni arra a helyre, ahol dolgozunk. Éppen ezért érdemes rákeresni, hogy a vállalatnak milyen jövőbeni fejlesztési tervei vannak (már ha vannak). Nem mindig van lehetőségünk (ha csak nincs ismerősünk, aki ott dolgozott korábban vagy jelenleg is ott dolgozik), de jó lenne ilyenkor tudni azt is, hogy a korábbi munkavállalók miért távoztak a cégtől, és hogy gyakori-e a fluktuáció. Lesz lehetőségünk a fejlődésre?