Munkahelyi illemtan 2. rész

by | jún 14, 2011 | Hírek

Üzleti találkozón, fogadáson

Ha üzletféllel találkozunk, legyünk jólöltözöttek, ruhánk színe, a ruhadarabok összeválogatása szolid, de az alkalomhoz illő, jó szabású, tiszta és elegáns legyen.

Legyünk minden esetben pontosak!

A találkozás helyét úgy válasszuk meg, hogy feleljen meg az alkalomnak, továbbá, hogy az esetleges várakozás ne legyen a partnerünk számára zavaró, kellemetlen az adott környezetben. (Ezért érdemes pl. éttermet, kávéházat választanunk.) Inkább érkezzünk előbb, mint percekkel később!

Az üzleti megbeszélésre felkészülten kell menni. Ez nem azt jelenti, hogy iratok halmazával érkezünk. Ha a találkozást nem követi más esemény – pl. vacsora vagy ebéd -, akkor legyen rövid és célratörő. Az üzleti megbeszéléseken a józanság nélkülözhetetlen. Alkoholt legfeljebb a megbeszélés végén fogyasszunk!

A fölényeskedő modor, a lekezelő stílus kerülendő a tárgyaláson. Pontos a megbeszélés jó hangneme. Tiszteljük a partnert, ne vágjunk a szavába, és ne várjuk türelmetlenül, hogy befejezze mondandóját. Ha megállapodást tervezünk, győződjünk meg arról, hogy azzal a személlyel tárgyalunk-e, akivel megköthető a megállapodás.

Fogadáson

Az ilyenfajta rendezvényekre mindig meghívóval invitálják a vendégeket. Ha a rendezvényre szóló meghívón nincs feltüntetve előírt öltözék, akkor szokásos, hogy a 18 óráig kezdődő fogadásokon megjelenhetünk hivatali öltözékben, de a később kezdődőkre már a sötétebb öltöny illik.

Díszebédnél, díszvacsoránál a meghívó előtt a résztvevőkkel illik telefonon egyeztetni, hiszen az ülésrend kialakulásánál fontos a résztvevők ismerete. Létszámban a szervezők, házigazdák nem lehetnek többen, mint a vendégek. Vendégként illik pontosan megjelenni.

Ma egyre elterjedtebbek a koktélok álló- és díszfogadások.

A fogadások mindig valamilyen ünnepi – az üzleti kapcsolattartásban különböző – alkalmakhoz kapcsolódnak. Szokásos menete, hogy először az ünnepségre (avatás, díjátadás, kitüntetés stb.), előadásra kerül sor, majd kezdődik a vendéglátás. Általában aperitifet szolgálnak fel először. A házigazda köszöntőjét követően koccintani elég csak a házigazdának és a fővendégnek. A vendégek köszöntőjét illik mindjárt ezután elmondani. Ha állófogadásról van szó, ilyenkor nyílik alkalom a névjegyek cseréjére, ismerkedésre.

Az állófogadások legtöbbször a svédasztalos (csak nálunk hívják így, máshol büféasztalnak, büfének hívják) megoldást választják, de elegáns, ha pincérek segédkeznek a tálalásnál. Inkább többször szedjünk, mint hogy a tányérunkról lelógjon az étel.

Ülő fogadás esetén az aperitif felszolgálása és elfogyasztása az alkalmas időpont a névjegycserékre, az ismerkedésre, ilíyenkor kell megkeresni az ülésrendből a helyünket, ekkor lehet még elmenni a mosdóba. Ha már a házigazda az asztalhoz hívta vendégeit, onnan csak a végén, távozáskor illik felállni. A kávé után a házigazda általában megköszöni, hogy elfogadtuk a meghívást, ezután lehet elmenni. Illik levélben megköszönni a meghívást, delegációk esetében szokásos a visszahívás. A mobiltelefont a rendezvény teljes idejére illik kikapcsolni.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.