A legjobban fizetettek facebookoznak a legtöbbet

by | nov 10, 2012 | Hírek

800 ezer magyar a munkaidejének egy részét a Facebook előtt tölti. Leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében jellemző ez, bár figyelembe véve, hogy pont a legjobban fizetett rétegre jellemző ez…

Az eredmények szerint a munkahelyi interneteléréssel rendelkező, körülbelül 1,5 millió magyar munkavállaló 26 százaléka legalább naponta egyszer vagy akár még többször, 29 százaléka pedig alkalmanként megnézi valamelyik közösségi oldalt. Azaz több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással – derült ki a Gateprotect tűzfalgyártó felméréséből.

A legjobban fizetettek facebookoznak a legtöbbet

„Kutatásunkból kiderült, hogy főként a felsőfokú végzettséggel rendelkezők facebookoznak a munkahelyükön. Ez egyrészt természetes, hiszen közülük munkakörük miatt jóval többen hozzáférnek az internethez, másrészt viszont felveti azt a problémát, hogy pont a legjobban fizetett réteg tölti munkaidejét a közösségi oldalakon” – emeli ki Petrányi-Széll András, a cég kommunikációs vezetője.

Azon munkavállalók, akik naponta többször is felkeresik valamelyik közösségi oldalt, 63% férfi, 54% rendelkezik felsőfokú végzettséggel, 57% pedig 30 év alatti, és a fele Budapesten él.

18-75 éves internetező lakosság, akik teljes vagy részmunkaidőben dolgoznak és van a munkahelyükön internetelérés, N=376 fő (a teljes népességre vetítve ~ 1,5 M fő) Forrás: gateprotect

 

Sok munkahelyen azonban már egyszerűen letiltják a munkáltatók a Facebook használatát- ami lényegében érthető, hiszen a főnök nem tud mindenki mögé odaülni, és lesni a pillanatot, mikor nézi végig valaki egy barát síelős képeit a heti beszámoló elkészítése helyett.

Petrányi-Széll András szerint a munkaadók egyelőre még szemérmesek, és csupán 19 százalék a felmérés szerint azok aránya, akiknek a munkahelyén letiltották már a Facebook használatát.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.