Honnan tudod, hogy hazudnak neked?

Füllent, lódít, kamuzik, blöfföl. A hazudik igének több szinonímája, és számtalan definíciója él. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus könyvében leszögezi, aki tudatosan, valamilyen érdekből a valóságnak nem megfelelő állítást tesz, hazudik. Popper Péter pszichológus szerint is a rosszindulatú indíték különbözteti meg a hazugságot a lódítástól. A pszichológusok szerint legtöbbször azért hazudunk, mert félünk, szorongunk, de lehet annak indítéka a hiúság, miként az érdek is.

Popper Péter szétválasztja a minőségi és a spontán hazugságot. Előbbinek mindig van racionális magva, utóbbi pedig a beszélgetés során születik meg. (Ezt hívja Kozák Gyula szociológus blöffnek.) Paul Ekman, a Kaliforniai Egyetem világhírű professzora szerint “hazugságról vagy megtévesztésről akkor beszélhetünk, ha az egyik ember előre megfontolt szándékkal vezet félre egy másikat anélkül, hogy ebbéli szándékára figyelmeztetné a célpontot, illetve hogy a célpont erre kifejezetten kérte volna.” Nem tartoznak ide Ekman szerint a kényszeres hazudozók és azok sem, akik “nem tudják, hogy hazudnak, mert saját önbecsapásuk áldozatai”.

Kozák Gyula szociológus csoportosítása is nagyjából egybevág az előzőekkel, de ő több hazugágfajtát különít el: tét nélküli füllentést, elhallgatást, státusmegőrző hazugságot, részletek elhallgatását, ráhagyást, túlzást, elbagatellizálást, tények átcsoportosítását, blöfföt, strukturált hazugságot. Két csoportra osztja a hazugságokat: a progresszívra, amikor mindenki tudja, hogy a másik hazudik és tulajdonképpen nincs tétje és destruktívra, “amelyik rombol, amelyik lepleződése esetén szétfeszíti az emberi kapcsolatokat, amelyik szétzilálja a társadalmat.”

Kozák Gyula a különböző hazugságfajták taglalásakor azt is kifejti, melyik veszélyes. Megemlíti például, hogy ha valaki a valóság számára hátránnyal nem bíró szeletét tálalja, az jócskán megmásíthatja a tények jelentését, amely már a strukturált hazugság egyik formája. Utóbbit azért is ítéli el, mert az illető tudatosan, minden eshetőségre felkészülve, a másik fél reakcióját pontosan kiszámítva tervezi meg lépéseit, dolgozza ki a megfelelő taktikát. A blöfföt viszont “a hazugság legszebb és legsportszerűbb formájaként” emlegeti, amelynek fontos ismertetőjegye a spontaneitás. Könyvében kitér a kegyes hazugságra is, amelyről megoszlanak a vélemények, de a társadalom általában szemet huny felette.

Lehet-e élni hazugság nélkül?

A szociológus művéből kiderül, hogy amikor valamilyen tényt elhallgatunk, valójában valamilyen hátránytól kívánjuk megóvni magunkat. A hazugság e passzív formája – állítása szerint – a mindennapi életünkben igen gyakori és különösen az alá-fölérendeltségi viszonyban van jelentősége. Kozák Gyula itt egy nagyon fontos dolgot említ meg, amely Dr. Csernus Imre pszichiáter véleményével is egybecseng. Tudniillik, az is elképzelhető, hogy azért nem mondunk el valamit, mert úgy véljük, nem tartozik a másikra. Jó példa erre a munkahely, ahol általában szelektálnak az emberek a megosztani kívánt információk között, és ha szigorúan nézzük, egyfajta szerepet játszanak. Szakemberek szerint butaság lenne mindig mindenkinek igazat mondani. Azt mondják, ennek semmi értelme és támadási felületet is ad. Ezek szerint folyton hazudunk? A szakemberek szerint igen. El kell fogadnunk, hogy “hazudnunk kell rendületlenül, Istennek, szerelmünknek, barátunknak, főnökünknek, munkatársainknak” – fogalmaz Popper Péter a Hazugság nélkül című művében. Hogy miért? Mert elvárják tőlünk, “mert nemigen viselik el az igazságot, és mi sem viseljük el önmagunkat minden ellentmondásunkkal együtt” és mert félünk a következményeitől.

Kozák Gyula azon szakemberek csoportját erősíti, akik szerint nem mindegyik hazugságtípus káros. A szociológus szerint megállna az élet, ha mindenki igazat mondana. Sőt, egyes hazugságokról azt állítja, (túlzás és a tények elbagatellizálása) hogy többet használnak, mint ártanak és “mentálhigiénés szelepek lehetnek a mindennapi életben”, mert mások és magunk előtt is növelik önértékelésünket. Popper Péter szerint is tagadhatatlan a mítoszok szorongáscsökkentő hatása és “unalmas, rejtélyek nélküli lenne egy hazugság nélküli világ”.

Paul Ekman is a hazugság szükségessége mellett foglalt állást művében. Azt írja könyve előszavában, hogy “a hazugság nem elítélendő dolog” és “túl egyszerű azt gondolni, hogy egy emberi kapcsolatban soha senkinek nem szabad hazudnia, sőt azt sem írnám elő, hogy minden hazugságot leplezzünk le, (…) hiszen kegyetlen fájdalmat lehet vele okozni.” Szintén egybecseng a magyar szakemberek véleményével azon állítása, hogy egyes esetekben a hazugság “kifejezetten emberbaráti célokat szolgál” és egyes társas kapcsolatok “éppen azért élvezhetők, mert mítoszokat őriznek”.

A hazugság rombol

Mindezek ellenére a hazugságnak van romboló hatása is. Gondoljunk bele, milyen lenne, ha belelátnánk az emberek fejébe és megtudnánk, hogy egy vita/büntetés/kínos szituáció elkerülése végett az arcunkba hazudnak. Megrendülne irántuk a bizalmunk és többé nem hinnénk el egy szavukat sem, megmérgezné a kapcsolatot. Ez pedig minden hazugságtípusra igaz, még a legártatlanabbakra is, de a kegyes hazugság is veszélyes lehet – figyelmeztetnek a szakemberek. Popper Péter sem feledkezik meg a hazugság pszichológiai veszélyéről. A szakember szerint a választás és döntés – akár egy vita felvállalásával – azért fontos, mert annak a ténye “lelkileg összetartja az embert és megvédi a nehéz helyzetek örök kerülésétől, vagyis a gyávaságból fakadó tönkremenéstől. (…) Az igazi belső kárt a gyávaság okozza, amikor a hazugság segítségével kimenekülünk a kínos helyzetekből, és főként az, hogy önmagunk előtt sem vállaljuk magunkat, magunkat csapjuk be.”

Elárulja arcunk leplezett érzelmeinket

Cvonline.hu

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!