Amikor állást keresünk – az egyik legalapvetőbb kérdés a fizetési igény. De olyan ez a téma, mint a ki állja a következő kört a bárban – senki nem akar róla beszélni. Pedig kell, a kérdés csak az, hogy hogyan. És mit írjunk az önéletrajzba?
Fizetési igény az önéletrajzban
Egyre több álláshirdetés végén olvasható: Küldje el önéletrajzát fizetési igényének megjelölésével.
“Még azt sem tudják, ki vagyok, de máris a zsebemben akarnak turkálni? Ebből biztosan nem jöhetek ki jól” -gondolják sokan, azonban rosszul.
Amikor azt kérik, hogy már az önéletrajzunkban mondjuk meg, milyen összeget szeretnénk keresni, az általában nem azért van, mert a legkevesebbért szeretnének jelöltet a cégek. Persze ez is előfordulhat, de ha jobban belegondolunk, ezzel időt spórolnak nekünk, na és persze maguknak is.
Gondoljunk csak bele: Nem akarunk kivenni egy szabadnapot vagy elutazni egy másik városba egy állásinterjú miatt, ahol nem fogják megadni azt a fizetést, amire vágyunk. És ők sem akarják vesztegetni az idejüket valakire, aki túl sokba kerülne a cégnek. Még ha olyan jók is vagyunk, amit a fizetési igényünk tükröz, lehet, egyszerűen nincs ránk pénze a munkaadónak.
A HR-nek nem az a célja, hogy megtalálja a legolcsóbb jelöltet, hanem az, hogy a legalkalmasabbat vegye fel, akinek a bérigénye belefér az elképzelt intervallumba. És ez itt a kulcs!
Intervallum mindenek felett
Ha segíteni akarunk magunknak, akkor nem egy adott összeget, hanem egy fizetési sávot adunk meg. 10-20-30-50 ezer forint a két szám között, és máris jobb helyzetben vagyunk, sokkal több esélyünk van felkerülni a behívandó jelöltek listájára.
Persze ehhez először meg kell határoznunk, mi az a fizetés, amelyet szeretnénk. De hogyan?
Fontos, hogy ne mondjunk se túl nagy se túl kis összeget. Előbbi visszatetszést fog kelteni, utóbbi pedig kishitűségünkről vagy elkeseredettségünkről tesz tanúbizonyságot.
De hogyan határozzuk meg a nekünk járó fizetés nagyságát?
- Számoljuk össze, milyen kiadásaink vannak, ezekre jutnia kell.
- Ha szakmában maradunk, viszonyítsunk előző fizetésünkhöz vagy a kollégák fizetéséhez.
- Pályakezdőként kérdezzük meg a már végzetteket a szakunkról, hogy ők milyen összegért helyezkedtek el
- Ha van ismerősünk a cégnél, kérdezzünk utána a fizetéseknek.
- Ha magasabb pozícióba pályázunk szakmánkon belül, számoljunk rá a jelenlegi fizetésünkre 15-25 százalékot.
- Pályamódosítóként pályakezdőnek számíthatunk, így ezt is vegyük figyelembe a fizetési igény eldöntésénél.
- Legyünk tisztában az élethelyzetünkből fakadó, utánunk felvehető állami támogatásoknak (pl. gyedről visszatérő anyuka) Az interjún ezt is felhozhatjuk.
A HR-esnek sem célja, hogy alulfizetett munkavállalókat alkalmazzon a cég. Ők ugyanis hamar elégedetlenek lesznek, és tovább állnak.
Ha kérik, mindig írjuk bele a fizetési igényünket az önéletrajzba. Ha ugyanis nem tudják, mire vágyunk, azt sem tudják megmondani, meg tudják-e majd adni.
Mindenkinek sikeres álláskeresést!