Több mint 10 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt – derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Szeptember utolsó napján 341,7 ezer álláskereső szerepelt a nyilvántartási rendszerben, közel 40 ezerrel kevesebb, mint 2014 szeptemberében.
2005 óta nem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma – közölte honlapján az NFSZ. Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 7,7 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,9 százalék volt.
Az adatok szerint a múlt hónapban 165,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 32,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Azonban álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
ÉRDEKES: Szakképzett mérnökökért versenyeznek a cégek
Az illetékes kirendeltségeken összesen 59,5 ezer álláskereső kérte regisztrálását, ez a szám 5,8 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Tartósan, vagyis több mint egy éve az álláskeresők 29 százaléka keres munkát, ami szintén jobb arányt mutat a múlt évet tekintve.
Szeptemberben a munkaadók 847 dolgozót bocsátottak el csoportos létszámleépítés során, közülük több mint 200 embert a Hajdú-Bihar megyéből és a fővárosból. Ezzel szemben a foglalkoztatók összesen 67,8 ezer betöltendő pozíciót jelentettek be a múlt hónapban. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 49,3 ezer volt, amelynek túlnyomó része a közfoglalkoztatáshoz tartozott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2015. év 3. negyedévében 303,8 ezer volt, ez 6,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb.