Csökkent a munkanélküliség a közfoglalkoztatás hatására

by | jún 9, 2016 | Hírek

Csokkent-a-munkanelkuliseg_150x150A tavalyi évben átlagosan 4,21 milliónál is több volt a foglalkoztatottak száma, ami a 2014-es évhez képest 110 ezres növekedést jelent, noha fontos megjegyezni a 212 ezer közmunkást is, akiknek a száma a korábbi évhez képest 36 ezerrel nőtt.

A KSH felmérése alapján 64% volt a foglalkoztatottsági arány a 15-64 éves korosztály között. Ez a szám a 2010-es, válsági mélypontját jelentő időszakhoz képest 9 százalékponttal magasabb, bár meg kell jegyezni, hogy a növekedés egy része a korosztály létszámának csökkenésének tudható be.

Közfoglalkoztatás

308 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 35 ezerrel kevesebb a két évvel ezelőtti adatnál.

A 2015-ös évben 6,8% volt a munkanélküliségi ráta, azonban a közfoglalkoztatottak számával kiegészítve 11,5%-os volt a munkanélküliség. Ekképp főként a közfoglalkoztatásnak tudható be a munkanélküliség csökkenése.

A közfoglalkoztatás átlagosan 7 hónapig való teljes munkaidős állást jelentett tavaly, a közfoglalkoztatottak 80%-a képzettséget nem igénylő munkát végzett. Kereset tekintetében átlagosan havi bruttó 79 800 forintot kerestek a közmunkások a tavalyi évben.

ÉRDEKES: 2015. évi bruttó átlagkereset – infografika

Munkanélküliség kontra betöltetlen álláshelyek

Míg több százezren keresnek munkát, addig sok a betöltetlen állás. A tavalyi évben 1,5% volt a betöltetlen álláshelyek aránya, 27-30 ezer helyre kerestek munkavállalót csak a versenyszférában.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz (NFSZ) 42 000 betöltetlen álláshelyet jelentettek tavaly decemberben. Főképp mechanikaigép-összeszerelő, egyszerű ipari foglalkozású, bolti eladó, teherautó-vezető és szakács álláshirdetések kerültek fel.

Növekedett a járműgyártás dolgozóinak a száma, a gumi-, műanyag és nemesfém ásványi termékek gyártásával foglalkozó terület.

Külföldi befektetők 11 714 munkahelyet hoztak létre hazánkban tavaly, ami 6800-zal több a 2014-es évhez képest.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.