Közös megegyezés alapján megszűnik a munkaviszonyod, de nem tudod, hogyan is kellene kinéznie a nyomtatványnak? Mi segítünk!
Az egyik talán legkönnyebb megoldás a munkaviszony megszüntetésének a közös megegyezés. Természetesen, ehhez a munkáltatónak is bele kell egyeznie.
Milyen esetekben alkalmazzák a közös megegyezést?
Bármi történt is, amennyiben mindkét fél, úgymond „békésen” kívánja megszüntetni a munkaviszonyt, abban az esetben hasznos lehet a közös megegyezés. Például, ha a főnököd behív magához, és elmondja, hogy nem elégedett a munkáddal, ezért szeretné, ha távoznál a cégtől, te pedig szintén egyetértesz vele, akkor ezt lehet közös megállapodással is kezelni. A munkaadónak jó, hiszen csekély esély marad arra, hogy a munkavállaló bíróságra vinné az ügyet, utóbbi pedig akár magasabb juttatást is kaphat, mint egy rendes felmondás esetében.
Minek kell benne lennie?
Minden olyan információt kötelező beleírni, amelyben a felek megegyeztek. Bármennyire is apróságnak tűnhet valami, fontos, hogy legyen róla papírja mindkét félnek, továbbá az aláírás is szerepeljen rajta. Ennek fényében, ha az egyik fél bíróságra szeretné vinni az ügyet, amiért nem kapott meg valamit, vagy nem úgy kapta meg, ahogy azt ő elgondolta, szinte támadhatatlanná válik a másik fél. Csak és kizárólag azt a feltételt kell teljesíteni, amelyben közösen megegyeztek, és papíron ezt bizonyítani is tudják. Mivel a felek közösen egyeznek meg a feltételekben, így tőlük függ, hogy van-e felmondási idő, valamint, hogy jár-e végkielégítés a munkavállalónak.
Továbbá vannak olyan elemek, amelyeket általánosan tartalmaznia kell a felmondásnak, ezek:
- A munkavállaló adatai (név, születési hely és idő, anyja neve, lakcím)
- A munkáltató adatai (neve, székhelye, képviselője)
- A feltételek, amikben megegyeztek a felek
- Dátum
- Aláírás
Fontos tudni, hogy a munkáltatónak, valamint a munkavállalónak is kell, hogy legyen legalább 1-1 saját, eredeti példánya a megegyezésről. Ezzel bármikor tudják igazolni saját igazukat, amennyiben a másik fél megtámadná, és bíróságra vinné az ügyet. Ezért amikor eldöntötted, hogy beleegyezel a közös megegyezésen alapuló elválásra, akkor érdemes már eleve 2 nyomtatott példánnyal leülnöd a vezetőd elé.
Mikor lehet megtámadni?
Például akkor, ha a munkavállaló kényszerítve lett arra, hogy elfogadja a feltételeket, vagy megtévesztéssel vették rá. Természetesen ezt bizonyítani is kell, ami kifejezetten nehéz, de az esély meg van arra, hogy sikerül.
Mit nem kell beleírni?
A közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése során nem kell indoklást írni. Természetesen szabad, ám nem ajánlott, mert azzal támadó felületet nyújtunk a másik fél számára.
Közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetésekor bár van egyfajta sablon, amelyet követni lehet, de megegyezéstől függően ez változhat. Fontos, hogy mindent foglaljunk bele a szövegbe, semmit se hagyjunk ki, hiszen így válik megtámadhatatlanná az ügy. Amennyiben nincsenek különösebb kitételek, abban az esetben ez a minta megfelelő. Ha, azonban vannak egyéb dolgok is, azokat elég csupán beilleszteni ebbe a szövegbe.
Közös megegyezéssel eljöttél a munkahelyedről és most állást keresel? Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról!