Kiválasztási folyamat 1. – Telefonos interjú a HR tanácsadóval

by | okt 2, 2019 | Állásinterjú

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a Cvonline.hu blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak – legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Jó hírt kapsz, felhív a HR tanácsadó, hogy közölje: megkapta az önéletrajzod a megpályázott pozícióra és első körben szeretne néhány kérdést feltenni telefonon keresztül. Lehet, hogy rákérdez, hogy az aktuális pillanat alkalmas-e rá, de ha olyan helyen vagy – akár munkahely, akár tömegközlekedés -, ahol nem tudsz nyugodt körülmények között válaszolni a kérdésekre, nyugodtan kérj egy másik időpontot, és egyeztessetek egy olyan alkalmat, amikor biztos, hogy lesz 5-10-15 perced beszélgetni vele. Egy telefonos interjúban alapvetően két kérdést jár körül a HR-es: miért téged válasszon a cég a pozíció betöltésére? Illetve miért lenne az az állás a következő lépés a szakmai karrieredben?

Az első kérdésre jó, ha az álláshirdetésben szereplő feladatok közül kiemelsz néhányat és gyakorlati példával, illetve eredménnyel alátámasztva mutatod be szakmai tapasztalatodat, természetesen, ami releváns a pozíció betöltése szempontjából. Ezt jó gyakorolni, hiszen a személyes interjún a „Kérem, mutassa be magát röviden!” – kezdetű beszélgetésnél is jól jöhetnek a rövid történetekkel elmesélt szakmai tapasztalatok.

A te motivációdra utaló kérdésre pedig leginkább a szakmai fejlődéssel kapcsolatos válasz a megfelelő, egy seniorabb pozíció, egy szervezeten belüli előrelépés. Az, hogy közel van a munkahely, több pénzt akarsz keresni, vagy jó lenne már egy normális főnökkel dolgozni, kevésbé hangzanak jól egy ilyen beszélgetésen.

Ha a pozíció betöltéséhez szükséges nyelvtudás, előfordulhat, hogy néhány mondat erejéig nyelvet vált az interjúztató, és megkéri, hogy a beszélgetést, az épp aktuális témánál, folytasd például angolul. Egyszer egy nemzetközi fejvadászcéghez interjúztam egy francia senior tanácsadónál, aki az interjú végén azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, megfelelő a nyelvtudásom, mert aki olyan stressz helyzetben, mint egy interjú, ki tudja magát fejezni, az a hétköznapi használatban sokkal jobban beszél. És így is lett. Felvételt nyertem a céghez és egy héttel később már folyékonyan beszélgettünk az iroda teraszán. Így, ha esetleg a felvételi beszélgetés miatti izgalom, és a telefonos kommunikáció miatti idegenkedés miatt nem volt folyékony az idegen nyelven a beszélgetés, a vonal másik végén lévő még tudni fogja, hogy az normális körülmények között biztosan jobb lesz.

A beszélgetés vége felé, általában két kérdés mindig elhangzik. Az egyik, hogy mikor tudsz kezdeni – ha jelenleg dolgozol, a felmondási idő általában 30 nap, de nézd meg a szerződésed, mert ettől eltérő is lehet -, a másik, hogy mi lenne a fizetési elképzelésed. És ilyenkor jönnek a jelölt részéről a további kérdések: attól függ, milyen a csomag, mit kell pontosan csinálni, illetve, a visszakérdés, hogy a cég milyen összegben gondolkodik, stb.. Ilyenkor a HR tanácsadó csak egy számra kíváncsi – a bruttó/nettó kérdése ilyen esetben viszont jogos -, hogy mi az az összeg, amivel jó érzéssel írnád alá a következő munkaszerződésed. Ilyenkor javaslok egy számot mondani, nem egy sávot, kiegészítve azzal, hogy nyitott vagy a cég ajánlatára és csomagban gondolkozol. Ezzel csak akkor lehet probléma, ha nagyon eltér a megbízó által elképzeltektől, más esetben majd a végső bértárgyaláson egyezkedtek.

A beszélgetés végén ne felejtsd el megkérdezni, hogy mi és mikor lenne a következő lépés, illetve feljegyezni a tanácsadó nevét, ha esetleg valamilyen oknál fogva nem jelentkezik, akkor fel tudd hívni, hogy érdeklődj.

A jövő héten a munkaerő-közvetítő cégnél lévő személyes interjúról írok.

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.