Hogyan beszéljen az állásinterjún arról, hogy a Covid miatt bocsátották el?

by | márc 18, 2022 | Állásinterjú, Álláskeresési tippek, Karriertanácsok, kiemelt, Kiemelt-2

Függetlenül attól, hogy az önéletrajzában vagy a kísérőlevélben kifejezetten kitér-e arra, hogyan érintette önt a Covid, fel kell készülnie arra, hogy az állásinterjún is előkerülhet a téma.

Sokakat a Covid miatt bocsátottak el, azért, mert bezárt a munkahelyük, vagy azért, mert nem oltatták be magukat. Az állásinterjún tehetnek fel önnek ezekkel kapcsolatos kérdéseket, és ha úgy érzi, nem komfortos a válaszadásban, önnek szól ez az írás.

1. Ha ugyanarra a területre pályázik, mint ahol a Covid előtt is dolgozott

Vegyük előbb azt a tipikus esetet, hogy a Covid miatt szűnt meg az állása, egy ideig munka nélkül volt, majd itt-ott próbálkozott. Fel is vették, de csak rövid ideig dolgozott ezeken a helyeken, bármilyen okból, például mert egyszerűen nem érezte jól magát. Néhány próbálkozást feltüntetett ezek közül az önéletrajzában, hogy lássák, nem ült tétlenül a babérjain, de nem szívesen beszél ezekről az egyébként kudarcos helyzetekről.

Ha ugyanarra, vagy hasonló területre pályázik, mint amivel korábban is foglalkozott, akkor összefoglalja a történetét, például az alábbiak szerint:

„A Covid új lehetőségeket és tapasztalatokat hozott az életembe. Kipróbáltam, milyen biciklis futárként, (építkezésen) betanított munkásként dolgozni, sőt még kutyát is sétáltattam két hétig egy idős néninek a szomszédban. Számos tanulsága volt ennek az időszaknak, legfőképpen az, hogy rájöttem, szakácsnak születtem, ezt szeretem igazán, és a jövőben is ezt szeretnem csinálni.”

Nem várnak öntől ennél részletesebb magyarázatot, mindenki tisztában van a kialakult helyzettel. És ne feledjük, hogy a munkaadóknak szinte minden iparágban emberekre van szüksége, emiatt sokkal megengedőbbek, mint eddig bármikor. 

2. Ha teljesen új területre pályázik

A pandémia sokaknak hozta azt a felismerést, hogy nem szeretnének visszamenni a régi munkahelyükre, mi több, nem is szeretnének azzal foglalkozni, amivel a Covid előtt foglalkoztak. Ha ön ebben a helyzetben van, és kihívásnak érzi azt, hogy eladja magát egy teljesen új területen, akkor először is megnyugtatom.

Akármi miatt is bocsátották el, gondoljon arra, hogy nagy átalakulásban van a világ, és miért ne lehetnénk a saját életünkben, a szakmai pályafutásunkban mi, emberek is nagy váltásban. A Covid kapcsán sokan, sok szempontból gondolják újra az életüket, talán ön is, és ennek az eredménye lehet valami teljesen új terület, amelyik talán nem illik bele az eddigi pályaívébe. Ez teljesen normális. Ha megvan önnek azoknak a kompetenciáknak (ismeretek, képességek, készségek, hozzáállás, tulajdonságok) a 70–80%-a, amelyek az új, kiválasztott szerepkörhöz kellenek, akkor már csak magabiztos fellépésre és néhány frappáns gondolatra van szüksége, hogy előadja magát. Íme, egy kis segítség:

„A Covid elgondolkodtatott, hogy mit is akarok az élettől. Biztosan azt szeretném csinálni, amit eddig? Annak ellenére, hogy mindig is szerettem a munkám, rájöttem, hogy egy sor más dolgot is szívesen csinálnék. Meghoztam a döntést, valami újba kezdek! Az önöknél meghirdetett munkakör nagyon tetszik! Szerencsére az elvárásaik többségének megfelelek. Megnéztem egy videót a karrieroldalukon. Akkor döntöttem el, hogy önökhöz jelentkezem, amikor meghallottam a munkatársaikat beszélni. Azt mondták, hogy azért szeretnek önöknél dolgozni, mert együttműködő a csapat, segítőkészek a munkatársak és családias a hangulat. És én pontosan ilyen cégnél képzelem el magam, úgy érzem, ez felel meg leginkább a személyiségemnek.”

Mindez jobban hangzik, mintha azt mondaná, hogy „Munkanélküli lettem, elbocsájtottak. Nem tudom, valójában mit is szeretnék, de mindegy is, a lényeg, hogy mielőbb új állásom és fizetésem legyen.”

Nehéz állásinterjú-kérdések a Covid kapcsán

1. Beszéljen magáról, hogyan érintette a Covid?

Ha nehezére esik erről beszélnie, például azért, mert elbocsátották, mindenképpen készüljön a válasszal, hogy ne érje meglepetésként a kérdés.

Használja ki az alkalmat, és beszéljen először a hátteréről, különösképpen a teljesítményéről, arról, amire igazán büszke, majd ebből vezesse át a mondanivalójának fonalát például arra, hogy ehhez hasonló teljesítményt várhatnak öntől. A cégeket az ön jövőbeli teljesítménye érdekli, hogy ki tudja-e termelni azt, amibe ön nekik kerül, illetve annál nyilván sokkal többet.

„Logisztikai szakember vagyok, és büszke vagyok a pontosságomra és a minőségi munka iránti elkötelezettségemre. Ezt a pályát a logisztikus alapdiploma megszerzése után kezdtem el, és az elmúlt öt évben egy logisztikai cégnél dolgoztam. Legutóbbi munkakörömben évente több mint 500 millió forintnyi ügyfélportfóliót kezeltem, és a közvetlen személyiségemnek és jó kapcsolatépítési képességemnek köszönhetően évente átlagosan 10%-kal több árbevételt tudtunk realizálni a meglévő partnerektől, mint a csatlakozásom előtt. Most, hogy a cégemet érintette a koronavírus-világjárvány, és engem elbocsátottak, úgy gondolom, ehhez hasonló teljesítményt tudnék önöknél is felmutatni.”

2. Beszéljen arról, hogyan töltötte be az űrt, mit csinált a Covid alatt (ha munka nélkül volt)?

Ha tart ettől a kérdésről, akkor már az önéletrajzban vagy a motivációs levelében tegyen erről említést, és akkor nagy valószínűséggel nem kérdeznek rá az állásinterjún. Ha mégis, inspirációt meríthet a saját válaszához az alábbi mintából.

„A gyermekeimnek segítettem az online tanulásban, és a platform, amelyet használtak, felkeltette az érdeklődésemet. Gondoltam, elvégzek egy Teams-tanfolyamot magam is. Nagyon megtetszett, és úgy gondoltam, hogy szívesen készítenék digitális oktatóanyagokat. Rengeteg praktikus ötletem támadt, miközben együtt tanultam a gyerekekkel. Az önök álláshirdetése azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Bár közel sem vagyok még jártas a digitális tartalomfejlesztésben, gyorsan és szívesen tanulok, és úgy gondolom, hamar bele fogok jönni.”

Nem kell, hogy kapcsolódjon a megpályázott álláshoz mindaz, amivel az idejét töltötte. Ha csak Netflixezett, akkor mondhatja azt is, hogy arra használta az időt, hogy feltöltődön. Csupa olyan dolgot csinált, ami jó érzéssel töltötte el, vagy amit korábban nem engedhetett meg magának, amire korábban sosem volt ideje. Végre pihenhetett! Húsz év fáradtságát pihente ki, és most jól érzi magát, tele van energiával és tettvággyal. 

3. Miért hagyta ott az előző munkahelyét?

Tegyük fel azért, mert kötelezték az oltásra, amit ön nem vállalt, így önként felállt, vagy felmondtak önnek.

Egészen biztosan van már mára egy határozott véleménye a Covidról és az oltásról. Ha beoltották, egészen biztosan jó oka volt rá, de ha nem oltatta be magát, arra is. Szerintem nem érdemes véka alá rejteni a véleményét, mert előbb-utóbb úgy is kiderül. Önnek be kell tudni illeszkedni a jövőbeli munkahelyére, és jó tisztázni, hogy mi az uralkodó nézet ott. Ha ez más, mint az öné, akkor ne sajnálja, ha elveszti a lehetőséget. Nem az öné volt.

Nyugodtan vállalja fel tehát, ha felállt, vagy ha amiatt mondtak fel önnek, mert nem vállalta az oltást. Az a munkahely, amely most álláskeresőként önt várja, olyan lesz, ahol az emberek hasonlóképpen vélekednek, mint ön. Valószínűleg már régen váltania kellett volna, csak valami miatt nem tette meg, és most a Covid segített ebben önnek.

Sokéves karriertanácsadói munkám során nagyon sok emberrel találkoztam, akiknek felmondtak ilyen vagy olyan okok miatt. Ha tudná, hányszor hallottam azt – miután évek múlva visszatekintettek rá, és már új ívet vett a szakmai pályafutásuk –, hogy a lehető legjobb dolog történt akkor velük… Tudom, hogy amikor még nem alakul ki az új irány, és nem tudjuk, merre visz bennünket az élet, nehéz időket élünk meg, de ez csak átmeneti. Úgy vélem, önnek valami jobbat tartogat az élet, higgyen benne!

Reméljük, hogy a Covid hullámai elcsitulnak, és mindenki, aki a Covid miatt kényszerült munka- vagy karrierváltásra, megtalálja az új helyét az álláspiacon.

Ha ön munkahely- vagy karrierváltással kapcsolatos témákban keres éppen segítséget, vessen egy pillantást a karriershop.hu-n található termékeimre és szolgáltatásaimra, őszintén remélem, hogy megtalálhatja közöttük, amit éppen keres.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.