SEGÍTSÉG! Állást keresek. Minden, amit a stresszinterjúról tudni érdemes.

by | febr 16, 2022 | Állásinterjú, Álláskeresési tippek, Interjú, kiemelt-4

KÉRDÉS: Honnan ismerhető fel a stresszinterjú és hogyan tudok jól reagálni ilyen helyzetben?

A KARRIER COACH TANÁCSA

Amikor azt érzed, hogy: “Szivatnak anyám. Stop.”

A viccet félretéve és egy kicsit szakmaibb megközelítésben: a Wikipédia szerint “a stresszinterjú az állásinterjú egy fajtája, amelynek során az interjúztató célja az interjúalany stressz helyzetbe hozása, hogy képet alkothasson annak stressztűréséről és a stresszhelyzetben alkalmazott reakcióiról”. A kérdés persze többek között az, hogy az adott pozícióban szükség van-e stressztűrésre, és ha igen, akkor az így felmérhető-e, de erről majd később, kezdjük azzal, hogy ennek milyen eszközei vannak és hogy ismerhetők fel.

A leggyakrabban használt eszközök például a várakoztatás, amikor a felvételi beszélgetés nem kezdődik időben és a késésért sem kérnek elnézést. Az interjú váratlan vagy rendszeres megszakítása, vagy az azon résztvevők nagy száma, ami szintén egyfajta kényelmetlenséget jelenthet neked, A figyelem is lehet ilyen eszköz, aminek vagy a túlzott formája, vagy annak szinte teljes hiánya lehet furcsa a számodra, és lehet gyanús, hogy az nem egy megszokott felvételi beszélgetés. Ha újabb és újabb kérdések érkeznek anélkül, hogy a válaszodat teljes egészében megvárnák, és egyre jobban belekérdeznek bizonyos részletekbe, szinte már bírálóan, akkor is sejtheted, hogy stresszinterjú alanya vagy. Ha pedig így van, akkor nem az a cél, hogy jól válaszolj a kérdésekre, hanem az, hogy nyugodt maradj.

Persze, könnyű mondani, hogy egy interjú helyzetben, ahol eleve van benned drukk, maradj nyugodt, de tényleg ez a megoldás. Ha felkészültél a beszélgetésre magadból, a tapasztalatodból, és tisztában vagy az értékeiddel, hogy te mit tudsz nyújtani a cégnek – nem mellesleg azt is, hogy téged mi motivál a pozíció betöltésére – akkor nem, vagy csak nehezen tudnak kizökkenteni az önbizalmad által erősített nyugalmadból. Ha viszont mégis kezdenéd elveszíteni a türelmed, akkor érdemes ránézni a helyzetre, hogy ez miért is történik. Akár ott visszakérdezni, hogy tényleg szükséges része-e a kiválasztási folyamatnak, hogy téged ilyen helyzetbe hozzanak?

Mert több ellenérv is van azzal szemben, hogy valakiről így állapítsák meg alkalmasságát egy pozícióra. Az egyik, amit említettem, hogy arra pozícióra szükséges-e, másrészt, hogy egy ilyen szresszinterjút csak hozzáértő szakember vezethet, mert ha rosszul sül el, nemcsak a interjúztatóra, hanem magára a cégre is rossz fényt vet. Nem beszélve annak etikai és jogi kereteiről, hogy a stresszinterjú során nehéz megtartani azokat a határokat, amelyek a még törvényes állásinterjút és a törvény által tiltott negatív megkülönböztetéstől választja el. Az interjúkérdések ugyanis nem vonatkozhatnak magánéleti, a pozícióhoz nem köthető témákra (politikai, vallási, szexuális, egészségügyi vonatkozások stb.) és nem sérthetnek téged méltóságodban. Ezt is jó, ha tudod.

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.