Tanácsok az első naphoz az új munkahelyen

by | aug 18, 2022 | Állásinterjú, Karriertanácsok

Függően attól, hogy sikeres kiválasztási folyamatot követően egy másik munkahelyről “menekülve” érkezel, vagy egy fejvadász által levadászva, egy új, kihívásokkal teli pozícióra csatlakozol az új munkahelyedre, esetleg egy hosszabb álláskeresés után, fellélegezve lépsz be a szervezetbe, más-más lehet a hangulata az első napodnak. De mielőtt még munkatársi mivoltodban köszönnél a recepciósnak hétfő reggel, van néhány 0. pont, amit már a kiválasztási folyamat során érdemes tisztázni a HR-essel, vagy a szakmai vezetővel.

Az interjú beszélgetések közben kérdezz rá néhány dologra, például arra, hogy van-e úgynevezett onboarding folyamat, azaz betanítás. Mert nem mindegy, hogy majd egy kolléga mellé beállítanak, hogy majd ő megmutatja, hogy mit kell tenni – és vannak helyzetek, amikor erről ő is abban a pillanatban szerez tudomást, miközben neki is meg van a napi 8 órára elvégzendő feladata – vagy van egy kész, lépésről lépésre kidolgozott anyag, amin az első néhány napon végig menve megismered mind a céget, annak szervezetét és persze a pozíciódhoz kapcsolódó feladatok elvégzéshez szükséges információkat. majd ezt követően ültetnek le a már készen beállított géped elé dolgozni.

Az sem egy hátrány, ha tisztában vagy azzal, hogy mi is a pontos elvárás tőled, mint az új kollégától az első 3 hónapban, ami majd alapját képezi a döntésnek a próbaidőt követő folytatásról. Az esetleges hibrid munkavégzés részleteinek a tisztázása is fontos lehet, hogy mikortól és mely napokon lehet home office-ban dolgozni és milyen keretek között. Persze, az első időszakban számíts arra, hogy be kell majd járni az irodába, és csak azt követően, amikor már rendelkezel minden, a munkavégzéshez szükséges információval, akkor kezdődhet az otthoni munkavégzés. És, hogy minden stimmeljen, nem baj, ha rákérdezel az öltözködési szokásokra, azaz a dress kódra, hogy “se alul, se felül” ne öltözz az új munkahelyeden.

Ha mindennek tudatában vagy, akkor nagy baj nem lehet az említett első napon, jöhet is a jó reggelt köszöntés a recepciósnak.

Szerencsés esetben a kiválasztási folyamat során nem csak a HR-essel – akive egy nagyobb szervezet esetén a munkaszerződés aláírását követően maximum a csapatépítőn fogsz legközelebb összefutni – találkozol, hanem a kollégáknak is legalább egy bemutatás erejéig, így nem lesz teljesen új a csapat körülötted. Érdemes megkérdezni, hogy a feladatok mellett mik a helyi szokások például kávézás és ebédelés szempontjából, hogy már az első nap el tudd kezdeni a szocializálódást. Így tudod a legjobban megismerni a kollégákat és megszerezni a szervezeten belüli informális tudást, ami akár a sikeres munkavégzéshez is szükséges lehet. Azt is jó tudni, hogy meddig szokás bent maradni a cégnél. Jó-jó, tudom, hogy 8 óra a munkaidő, de ha a főnök nem szereti, ha épp 8 órakor kiesik a klaviatúra a kezedből, akkor lehet, hogy azt a plusz 15-30 percet érdemes még bent tölteni, ameddig a többiek is maradnak, aztán majd később, amikor már jobban kiismered magad, akkor döntesz, hogy mikor indulsz haza.

Azt gondolom, hogy mindezek ismeretében nem érhet nagy meglepetés az első napon – már ha épp abba a pozícióba kerülsz, amiről az interjún beszéltetek, mert ha nem… na az már egy másik helyzet.

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.