4 jel, ami arra utal, hogy elbocsátanak

by | márc 1, 2024 | Élet a munkahelyen, Felmondás, Kiemelt-2

Egy igen érzékeny témát próbálunk most körbejárni, segítséget nyújtani az olvasóknak. Felmérések igazolják, hogy Magyarországon a munkanélküliség leggyakoribb oka a felmondás a cégek részéről – érthető tehát, hogy mindenki félti és igyekszik megtartani állását. Ezért most arra a gyakori kérdésre keressük a választ, hogy mik azok a jelek, amikből arra következtethetünk, hogy munkaadónk hamarosan megválik tőlünk? Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

elbocsátás

1. Csökkenő feladatkör

Manapság, amikor a vállalatok egyre inkább arra törekednek, hogy minél kevesebb munkaerővel a legtöbb feladatot végeztessék el, mindenképpen elgondolkodtató, ha váratlanul az eddigi munkánk mennyiségét jelentősen csökkentik, más kollégákra delegálnak bizonyos teendőket, amiket korábban nekünk kellett ellátni. 

Ez nem vonatkozik természetesen arra az esetre, ha az intézkedés éppen azért történik, hogy túlterheltségünket csökkentsék – de ilyenkor mindig jelzi a munkaadó, hogy segítséget szeretne nyújtani az intézkedéssel. Ha tehát az eddig végzett feladataink mennyisége optimális volt és mégis radikálisan csökkenteni kezdik, joggal gyanakodhatunk.

Azonnal megpályázható remote - távoli munkavégzéses állások:

InformatikaGyártás/TermelésMűszakiPénzügy/Számvitel | MUTASS TÖBBET >>

2. Rejtélyes új kolléga

Aggodalomra adhat okot az is, ha azt tapasztaljuk, hogy új kolléga felvétele van folyamatban (pl. találkozunk interjúra igyekvő vagy távozó emberekkel) és erről nem tájékoztat vezetőnk.

Normális esetben, ha bővülésre kerül sor, akkor azt a cégek megfelelő időben és módon kommunikálják a dolgozóknak; sőt, gyakran kérik is az alkalmazottakat, hogy ajánljanak hasonló kvalitással rendelkező személyt az ismeretségi körükből. Ha ezt követően egyszer csak megjelenik mellettünk egy új munkatárs és a felettesünk arra kér, hogy tanítsuk be őt, szinte biztosra vehetjük, hogy személycsere van kilátásban.

3. Kiközösítés

Ha minden különösebb ok nélkül azt tapasztaljuk, hogy megromlik a korábbi jó viszony főnökünkkel vagy a közvetlen kollégákkal, nem árt résen lenni. Persze az is előfordulhat, hogy akaratunkon és tudtunkon kívül konfliktust okoztunk és pl. ezért nem ebédelnek velünk együtt a munkatársaink, holott korábban ez volt jellemző.

Ezt könnyen tisztázhatjuk, ha konkrétan rákérdezünk az illetékes személyeknél az elhidegülés okára és rendezzük az esetleges nézeteltéréseket. Ha azonban azt látjuk, hogy a közeledő céges csapatépítő tréningen már nem is számolnak a megjelenésünkkel, nem árt, ha felkészülünk a legrosszabbra.

elbocsátás

4. Teljesíthetetlen elvárások

Ha az eddig olajozottan működő munkafolyamatunkba hirtelen olyan új elemeket építenek be, amikhez nincs meg a kellő szakmai felkészültségünk, tudásunk, vagy annyira megnövelik a teljesítendő célokat, üzleti tervet, aminek már fizikailag képtelenség megfelelni, könnyen lehet, hogy szándékosan teszi ezt velünk munkaadónk. Sajnos nem egy olyan vállalatról lehet hallani, amely az egyenes, tiszta kommunikáció helyett gyakorlatilag ellehetetleníti beosztottja életét amikor meg szeretne válni tőle.

Bármelyik jelet is észleljük a fentiek közül, nagyon fontos, hogy maradjunk higgadtak és próbáljuk meg tisztázni az okokat. Könnyen előfordulhat, hogy mi ítéljük meg rosszul az adott helyzetet, ezért mindenképpen keressük a kapcsolatot közvetlen felettesünkkel a problémák megoldása érdekében.

Semmiképpen ne keltsünk pánikot a környezetünkben, ne gerjesszünk negatív hangulatot munkatársaink körében, mert még ha volt is alapja aggodalmainknak és tényleg elbocsátásra kerülne sor, a későbbi pályafutásunkra negatív hatással lehet a dolog, sokkal nehezebb helyzetbe hozhatjuk saját magunkat új állásunk keresése során.

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.