A mérgező munkahely 5 árulkodó jele

by | ápr 17, 2026 | Élet a munkahelyen, kiemelt-3

Egyre többen keresnek meg a mérgező munkahely problémájával. Bár klienseim nagy része nem ezt a megnevezést használja, vagy nem tudja pontosan megfogalmazni, mi a gond, számos esetben hamar kiderül, hogy ez áll a hátterében. Nézzük meg, hogyan ismerheted fel, hogy ebben a helyzetben vagy, és mit tehetsz ilyenkor!

mérgező munkahely jelei

1. Magas fluktuáció

A magas fluktuáció azt jelenti, hogy gyakran cserélődnek az emberek. Vagy azért, mert nagyon sokan mondanak fel rövid idő után, és / vagy, mert gyakran válnak meg munkatársaktól.

Az előbbinek persze lehet más oka is, például nagyon alacsony fizetés a versenytársakhoz képest. Az efféle munkalehetőséget legfeljebb ugródeszkának használják az ott dolgozók. Ez azonban nem feltétlenül toxikus munkahelyen fordul elő, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az irreálisan alacsony bérezés hozzájárulhat a kollégák motivációjának elvesztéséhez, és a rossz légkör kialakulásához.

Utóbbi – nevezetesen az alkalmazottaknak való gyakori felmondás – sem jó jel. Próbaidő alatt például – kevés kivételtől eltekintve – teljesen jogszerűen lehet elküldeni bárkit indoklás nélkül. Ez egy toxikus szervezetben visszaélésekre adhat okot.

Egy jól működő cég elemzi és nyomon követi a fluktuációhoz kapcsolódó mutatók változásait, és szükség esetén változásokat vezet be.

2. Nárcisztikus vezető

Sokszor a nem megfelelő vezetői stílus áll a háttérben: például egy nárcisztikus felsővezető, aki mellett még egy coachingszemléletű team leader sincsen könnyű helyzetben. Gyakran irreális elvárásoknak kell neki is megfelelnie, a csapatnak elérhetetlen célokért kell küzdenie (aki járatos a nemzetközi nagyvállalatok világában, gondolhat a service level agreement-re vagy a KPI-ra). Erről vagy bármilyen felmerülő problémáról nem lehet őszintén beszélgetni, az el nem ért célokért pedig megtorlás jár: gyakori a megszégyenítés – például értekezleten egyéni vagy csapatszinten, és a bónusz megvonásával való fenyegetést is előszeretettel alkalmazzák.

3. Bizalomvesztés és nem működő kommunikáció

Egy mérgező légkörben ritka az őszinte kommunikáció. Egyrészt, mert eleve nehéz bárkiben is megbízni: általában egymást is kibeszélik az emberek, egymás magánéletéről is pletykálnak, sőt hamis információkat is terjeszthetnek.  

Sajnos az is előfordulhat, hogy az alkalmazottat meghazudtolják – korábbi szóbeli megállapodásokra egyszerűen nem akarnak emlékezni, vagy egy megtörtént negatív esetre azt mondják, hogy az nem úgy volt, vagy ilyen elő sem fordult. Ez az ún. gaslighting, amely akár karaktergyilkosság irányába is elmehet: valótlan állításokat terjeszthetnek rólad, a teljesítményedről, a tényeket figyelmen kívül hagyva és nem ritkán mások előtt megszégyenítve. Ez tönkre teheti a jó hírnevedet és lerombolhatja az eddig kemény munkával felépített karrieredet is.

A másik fő jellemző, hogy nem létezik fejlett vitakultúra, így a cég folyamataira semmilyen megjegyzést sem lehet tenni. Egy egészséges szervezet működésének része a problémák jobbító szándékkal történő jelzése. Egy ilyen helyen hisznek a continuous improvement-ben (folyamatos fejlődés), és akár a legalacsonyabb pozícióban dolgozó alkalmazott is tehet javaslatot a munkafolyamatok fejlesztésére. A vezetők is képesek kezelni a kritikát és konstruktív párbeszédet folytatni róla. Ezzel szemben a toxikus munkahelyen büntetés jár az ilyesmiért – próbaidő alatt akár az állásodba is kerülhet, ha túl sok ötlettel állsz elő. Azt sugallják, hogy jobb, ha meghúzod magadat – de nemcsak az első hónapokban, hanem azután is.

4. Bizalom hiánya és mikromenedzsment

A bizalom hiánya azonban nemcsak a kommunikációra hat ki: Abban is megnyilvánulhat, hogy ha a főnököd nem is nárcisztikus, akkor sem képes elengedni a kontrollt. Nem delegál feladatokat, mert senkiben sem bízik. Ő az igazi mikromenedzser, aki akár a beosztottjai e-mailjeit is figyeli. Mindenkit próbál folyamatosan ellenőrizni: elolvastad-e és megválaszoltad-e már az ügyfelek leveleit, ha nem, miért nem? Adott esetben azt is megkérdezi, melyik munkafolyamatra hány percet szántál, és monitorozza, hogy ki mennyi szünetet vett ki. Ez a mértékű bizalmatlanság és az állandó megfigyelés alatt tartás hatalmas stressznek teszi ki az alkalmazottakat, ami komolyan veszélyezteti az egészségüket.

5. Egészségügyi gondok, mentális és fizikai tünetek

Az idáig leírtakból nem nehéz belátni, hogy az ilyen munkakörülmények által okozott folyamatos stressz előbb-utóbb pszichés problémákhoz és betegségekhez vezet: alvászavarok, gyomorpanaszok, pánikroham – ez mind a hozzám fordulók konkrét megtörtént esete. A felsoroltakon kívül sokan keresnek fel szakembert depressziós tünetekkel és kiégéssel.

A krónikus stressz az immunrendszert is gyengíti: az efféle vállalatoknál magas a betegszabadságon, ill. táppénzen töltött napok aránya is. Vannak olyan országok, ahol hosszú ideig lehet burnout-tal otthon maradni, és különböző programok is segíthetik a munkába való visszatérést. Hollandiában például az első évben akár a teljes fizetés 100%-a jár. Az mindenképpen jó gyakorlat, ha valahol segítő kezet nyújtanak, de sajnálatos, hogy a gyökérokok feltárására nem szokott sor kerülni: általában nem vizsgálják, hogy milyen cégnél és miért fordul elő gyakran kiégés. Pedig számos esetben állapítanák meg, hogy a betegség a káros munkakörnyezetből ered.

Amennyiben a fent leírt jeleket tapasztalod, nagy valószínűséggel mérgező légkörben dolgozol. Ha nem vagy benne biztos, kérd karriercoach vagy erre szakosodott pszichológus segítségét!

Vizsgáld meg, hogy van-e esély a változtatásra! Ha igen, tegyél érte! Ha pedig nincs, érdemes elgondolkodni a munkahelyváltáson.

Karriercoachként elsősorban multinacionális vállalatoknál való és EU-s munkavállalásra szakosodva segítem a klienseimet az álláskeresés és -pályázat során. Kiemelt területeim a Project Management, Credit, Internal Control és az ügyfélszolgálat. Tizennégy évig dolgoztam nemzetközi cégeknél, ahol állásinterjút is vezettem és tréningeket is tartottam. Németül, hollandul, angolul és spanyolul beszélek, nyelvtanárként és trénerként is támogatom a hozzám fordulókat.

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.