A karrierépítési készség leginkább attól függ, mennyire tudatosítjuk magunkban a ranglétrán való felemelkedéssel kapcsolatos terveinket és a megvalósításhoz szükséges feladatokat. Ez megfelelő szintű önismeretetet kíván meg, hogy tisztában legyünk személyiségünkkel, ismerjük a habitusunkat. Így könnyebben találjuk meg a számunkra megfelelő munkakört és könnyebben érünk el sikereket. Szakértők szerint a munkahelyi karrierépítés elsősorban alkalmazkodást igényel. Ehhez leginkább a szélsőségektől mentes, nem túl egyénieskedő személyiség az ideális: a legtöbb vállalat ugyanis azt szereti, ha a munkavállaló beleillik a szervezet rendszerébe, míg az ettől elütő dolgozókra inkább egyéni karrier vár.
A munkahelyi előrejutást célul kitűző munkatárs jól figyel, türelmesen, empatikusan hallgat, s ha már kellő mennyiségű információval rendelkezik, kezébe veszi a vezetést, mondták el a Világgazdaság által megszólaltatott szakértők.
Tippek a mukahelyi népszerűség eléréséhez:
1. Tiszta íróasztal
A rendezett, tiszta íróasztal jó benyomást kelt. Azt sugallja, az itt ülő munkatársban megvan az önfegyelem, a nyugalom és a profi hozzáállás.
2. Pontosság
Aki időben jelenik meg a céges megbeszéléseken, jelzi a többieknek: fontos számomra itt lenni, megtisztellek benneteket azzal, hogy nem rabolom az időtöket és nem váratlak feleslegesen. Ha mégis késünk, azt jelezzük előre. Aki a késéssel akar fontosnak mutatkozni, éppen az ellenkező hatást éri el.
3. Jó időgazdálkodás
Semmi sem idegesítőbb a munkahelyen, mint a stressz miatt nyavalygó és folyamatosan időzavarban élő kolléga. Aki tudatosan építi fel a napját, kikerüli a gyakori időrablókat (többek között: céltalan netes böngészést, gyakori e-mailezést, rossz munkabeosztást), az jobban képes kezelni a munka okozta stresszt is, és több feladatot intéz el, mint társai.
4. Köszönés mindenkinek
Köszönjön mindenkinek a cégnél a recepcióstól a vezérigazgatóig. Ne feledje: köszönésnél lényeges a szemkontaktus és a mosolygás.
5. Helyes megszólítás
Ha új kolléga a cégnél, tisztázza munkatársaival a megszólítási formákat. Ha ezt nem teszi, kellemetlen helyzetek adódhatnak a magázás/tegezés megkerülésénél, vagy a kollégák megszólításánál. Jó hatást kelt, ha munkatársainkat azonnal nevükön szólítjuk.
6. Ápolt megjelenés
A tiszta öltözék, az ápolt megjelenés jelentősen befolyásolja a kollégák viszonyulását. Akiből kellemetlen szag árad, zsíros a haja, kopottas az öltözéke, ahhoz nem szívesen közelednek a munkatársak, és kinézete könnyen pletyka tárgya lehet.
7. Humor, önirónia
Ne fogja fel tragédiaként, ha hibázik. Elég, ha tudja, hogyan kell helyesen csinálni és miként kerülheti el a jövőben ugyanazt a bakit. Ha önironikusan kér elnézést, nem magyarázza túl a hibát, a vezető is könnyebben továbblép.
8. Együttérzés kifejezése
A munkatársak sikereire vagy gondjaira reagálás, az együttérzés kifejezése erősíti a kollegiális összetartozást.
9. Tisztelet a többiek iránt
Bármilyen munkakörben és szinten dolgozik is valaki a vállalatnál, a személye és munkája iránti tisztelet, illetve annak kimutatása a jövőbeli jó kapcsolat alapja.
10. Merjünk nemet mondani
A cégen belüli népszerűség nem azzal érhető el, hogy minden felmerülő feladatot ellenkezés nélkül elfogadunk. Aki megfelelő indoklással nemet tud mondani, nem kelt udvariatlan hatást, inkább határozottságot, reális helyzetfelmérést sugároz.
Haszon.hu