Indul az őszi állásbörzeszezon

by | szept 21, 2012 | Hírek

 Jövő héttől  országszerte beindulnak az egyetemi állásbörzék.

 A szakemberek a kiélezett álláspiaci versenyre hívják fel a figyelmet: miközben számos iparágban munkaerőhiány mutatkozik, az egész világon emelkedett a fiatal álláskeresők száma. Az ILO nemzetközi munkaügyi szervezet legutóbbi jelentése szerint a helyzetet az európai válság hullámainak terjedése súlyosbítja. Bár az előrejelzések szerint a fejlett gazdaságok 17,5 százalékos fiatal munkanélküliségi rátája 15,6-ra csökken a következő öt évben, ez még mindig jóval magasabb, mint a 2007-es 12,5 százalék.

Virtuális lett a brüsszeli európai állásbörze

 

Az október 6-i brüsszeli európai foglalkoztatási napokat idén már virtuálisan is lehet látogatni. Az álláskereső börze most először ugyanis kibővül egy online részvételi lehetőséggel is. A kezdeményezés célja, hogy virtuális keretek között is Európa egész területén egy asztalhoz ültessék az álláskeresőket és a munkaadókat. A korábbi brüsszeli európai munkavállalási napokon több száz vállalat, szervezet, intézmény, valamint csaknem tízezer érdeklődő vett részt. A szervezők arra számítanak, hogy az online részvétellel jelentősen emelkedhet az álláskeresők száma. Az idei börze középpontjában a zöldiparágak -– másodnyersanyagok előállításával, megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó vállalatok , az egészségügyi ellátás, illetve az informatika terén kínált állások állnak. Magyar Nemzet

Íme egy előzetes az őszi börzékről:

  • Szeptember 26-27. HVG Állásbörze, Budapest, SYMA Rendezvényközpont
  • Október 9. Miskolci Egyetem, Miskolc, Egyetemváros
  • Október 10-11. Budapesti Corvinus Egyetem Karrierxpo, Budapest, Fővám téri főépület
  • Október 16. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, Dugonics tér 13.
  • Október 17-18. Műegyetemi Állásbörze (BME), Budapest, Műegyetem rakpart, K épület
  • Október 30. Pannon Egyetem, Veszprém
  • November 5-6. Széchenyi István Egyetem, Győr
  • November folyamán: Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújváros

 

HR Portal

Találd meg álmaid állását egy kattintásra! Látogass el a www.cvonline.hu oldalunkra és böngéssz a több ezer álláslehetőség között!

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget?

Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat.