Régi hagyomány szerint idén is megrendezésre kerül – immár 17. alkalommal – az Óbudai Egyetem Állásbörze. Ezen nagy múltú rendezvény február 17-18-án várja az érdeklődőket, akik álláskeresési, vagy éppen csak információszerzési céllal jelennek meg.
Napjainkban a folyamatos versenyhelyzet nem engedi, hogy felkészületlenül vágjunk bele az álláskeresésbe, ugyanis annak sikeressége számos apró részleten állhat vagy bukhat. Az Óbudai Egyetem Állásbörze az egyetemek, főiskolák diákjait – az alsóbbéveseket és a végzősöket egyaránt – hozzásegíti ahhoz, hogy átfogó képet kapjanak a vállalatok által nyújtott lehetőségekről, a hazai munkaerőpiac elvárásairól és a gazdasági élet sokszínűségéről. A rendezvényen nemcsak az OE több ezer hallgatója vehet részt, hanem az ország bármely más műszaki jellegű felsőoktatási intézményéből is várják a hallgatókat.
Az Állásbörze február 17-én a Tavaszmező utcai G épületben (1084 Budapest, Tavaszmező u. 17.), míg február 18-án Óbudán a Bécsi úti Neumann János épületben (1034 Budapest, Bécsi út 96/b.) kerül megrendezésre.
A rendezvényen számos kiállító jelenik meg az egyetem képzési profiljához igazodó állásajánlatokkal. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt programunkra, akik szeretnék tudásukat megújítani, illetve bővíteni.
További információ az http://allasborze.uni-obuda.hu/ weboldalon érhető el.