Cvonline.hu

Pozícióra írt önéletrajz

A minap egy ügyfelemnek annyira megtetszett egy álláshirdetés, hogy több órát is eltöltött azzal, hogy önéletrajzát az áhított pozícióra szabja. Amikor ezt hallottam, jeleztem neki, hogy felesleges ennyi időt szánni egyetlen pályázatra, ezen idő alatt több állásra is elküldhette volna az anyagát, meglepődött.

Eszembe jutott az Ételművész című film, amiben Bradly Cooper egy séfet játszik, aki a harmadik Michelin-csillagára hajt, és amikor megjelennek az ellenőrök, nagy feszültségek közepette igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Aztán kiderül, hogy tévesen gondolták ellenőröknek a vendégeket. Ezt követően csapatával sikerült kialakítania azt a rutint, amivel estéről estére képesek voltak azt a színvonalat hozni, amit később az igazi ellenőrök már 3 Michelin-csillaggal értékeltek.

Ehhez tudom hasonlítani azt, amikor egy jól megírt alap önéletrajzot már csak a pozícióra kell csiszolni, és nem az elejétől kezdve átírni.

Hogy mik is azok a csiszolások, illetve az a kommunikáció, amivel célt érhetsz a pályázatoddal? Az Önéletrajz című cikkemben részletesen leírom, hogyan is kell jól összeállítani egy jó CV alapot. Ha ez meg van, akkor jöhet a recept:

  1. Végy egy csipetnyi bátorságot, és hívd fel a cégnél azt a személyt, aki a kiválasztásért felelős, és kérdezd meg tőle, hogy mikorra várható az interjú. Ezzel egyszerre meg lesz a név, akinek tudod címezni az e-mailed, illetve tudni fogod, hogy mennyi idő múlva számíthatsz a bemutatkozási lehetőségre.
  2. Olvasd át még egyszer az álláshirdetést, hogy mi is pontosan az elvárás a sikeres jelölttel szemben, illetve mit is kell küldened a pályázatodban (fényképes vagy anélküli önéletrajz, motivációs levél, magyarul és vagy angolul stb.)
  3. Ennek megfelelően írd meg a kísérő levelet, amiben kiemelhetsz három olyan dolgot, legyen az szakmai tapasztalat, szakirányú végzettség, vagy kompetencia, ami relevánssá tesz téged a pozíció betöltésére, és felkelti a HR-es érdeklődését az önéletrajzod elolvasására.
  4. A CV-be az Elérhetőségek alá tegyél be még két részt: az egyik a Megpályázott pozíció, ahol beleírod a pozíció elnevezését, így látható lesz, hogy ez kifejezetten arra készült, valamint egy Szakmai célt, ahol egy mondatban ismét kiemelsz tapasztalatot, nyelvtudást vagy személyiségjegyet, amit hasznosítani tudnál.
  5. A szakmai tapasztalatnál a releváns feladatokat vedd előre, melyek felsorolását egészítsd ki azok elvégzésével elért eredményekkel. Ez egy olyan információ, ami igazán kiemelheti az önéletrajzod a többiek közül, mert legtöbben csak általánosan megfogalmazott felelősségi köröket írnak le.
  6. A Végzettség, Tréningek/Tanfolyamok/Nyelvtudás/Egyéb és Hobbi pontokat is töltsd fel a megfelelő információkkal, hogy aztán a kiválasztással foglalkozó szakembernek ne is legyen kétsége afelől, hogy felhívjon-e egy interjú időpont egyeztetésre.
  7. A legelején, az Elérhetőségeknél írd bele az aktuális mobilszámod, hogy legyen, amin ezt közli veled.

Ha mindez kész, akkor elküldheted az e-mailt, és joggal várhatod, hogy keresni fognak a megbeszélt héten. Ha ezt mégsem tennék, akkor a rákövetkező héten fel lehet hívni az 1-es pontban megszerzett kontaktot érdeklődve, hogy hol tart az a kiválasztási folyamat, aminek menedzseléséről a következő héten fogok írni.

Új lehetőségeket keresek

Szeretnél olyan munkahelyet találni, ahol tényleg támogatnak mindenben és kapsz fejlődési lehetőséget? A Cvonline.hu ebben is segít, hiszen több mint 500 munkaadó 10.000 állásajánlata közül válogathatsz! Nézz szét legfrissebb állásajánlataink között, vagy használd keresőnket, hogy megtaláld a számodra megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretnél adni magadnak, töltsd fel önéletrajzod is, vagy kérj állásértesítőt, hogy elsők közt értesülj a legújabb ajánlatokról! Nem akarsz a nulláról megírni egy önéletrajzot? Használd önéletrajz sablonjainkat, vagy készítsd el Gyors Profilod, mellyel akár 3 perc alatt is elkészülhetsz (tényleg így van, teszteltük is)!

Avatar

Szemán Zoltán karrier coach és tanácsadó vagyok, és itt a CV Online blogjában hétről hétre egy-egy témában nyújtok segítséget az álláskeresőknek, karrier váltóknak vagy jelenleg állásban lévő munkavállalóknak - legyenek ők beosztottak vagy vezetők -, akik valamiért nem érzik jól magukat a jelenlegi pozíciójukban. Azoknak, akik vágynak egy olyan állásra, ahol a helyükön érzik magukat, mert munkájukra szinte hivatással tekintenek, támogató közösségben töltik a 4-6-8, illetve az esetleges túlórájukat, valamint mindezért megbecsülik őket.

Megosztás:

Advertisement