Valentin-nap: virágzik a szerelem a munkahelyeken

Egy amerikai felmérés szerint a dolgozók csaknem negyven százaléka randevúzott már munkatárssal, sőt harminc százalékuk kollégájával kötött házasságot. Valentin-nap közeledtével a CareerBuilder álláskereső portál készíttetett felmérést a munkahelyeken kialakuló...

300 embert keres a Müller Drogéria: megkezdődött a toborzás

Közel félmilliárd forint európai uniós támogatást nyert a Müller Drogéria Magyarország Bt. a Letenyén készülő nemzetközi logisztikai központjának építésére, ahol mintegy háromszáz embert foglalkoztat majd a társaság. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján...

Protokoll tanácsok állásinterjúkhoz

Most kell nyerni, mert „ma lesz a holnap tegnapja” A Műegyetemi Állásbörzét rendszeresen a Felkészítő Napok rendezvénysorozat előzi meg. Ez így volt tavaly és így lesz idén tavasszal is. Rengeteg program várja mindig az érdeklődő hallgatókat és frissdiplomásokat. A...

Külföldi munkák – egy könyvelő Angliában

Baráth Andrea (31) au pairként kezdte angliai karrierjét nyolc évvel ezelőtt, ma pedig már egy nemzetközi cég könyvelőjeként dolgozik Londonban. Andrea beismeri, sok tanulás és talpraesettség nélkül semmire sem ment volna, de számára ez a külföldi ország adta meg a...

Hét intő jel a munkavállaló felmondása előtt

Egy nemrégiben végzett felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók mintegy 85 százaléka akkor is figyelemmel kíséri az aktuális lehetőségeket, ha épp van állása. Egy jó vezető viszont még időben észreveheti az erre utaló jeleket, ha képes felismerni és helyesen...