Nem szoktuk szeretni ezt a kérdést állásinterjún, idegesítő, olyan, mintha a kudarcainkat kellene újra élnünk.
Ha ez nem rutin kérdés, és a kérdező egyáltalán tudja, mi az értelme, akkor viszont nagyon jó kérdés – és álláskeresői szempontból is sok lehetőség van benne. Amikor nekem volt feladatom a kiválasztás, ennyire direktben sosem kérdeztem rá, mert tudom, hogy mindenkit zavar ez a kérdés, de én is meg akartam tudni belőle, amire kitalálták. Mi az a probléma, amire az álláskereső már inkább otthagyja a céget? Vagy milyen hibát követett el, aminek a vége elbocsátás? Felmérésekből tudjuk, hogy a munkaviszonyok végét 70-80%-ban személyes ellentétek motiválják, de az mindig ered valahonnan. A sima unszimpátia a legritkább, inkább érdekellentét, szakmai vita, ami majd személyes ellentétté válik – hacsak nem egy jól kivitelezett mobbing áldozata az illető, de ezzel a kérdéssel erre is fény derülhet.
Amikor ezt a kérdést olyan ember teszi fel, akinek ezzel racionális célja van, a válaszokat is racionálisan fogja értékelni. Állásinterjú-stratégia kialakításakor csak arra készülhetünk, hogy a kérdezőnek racionális céljai vannak. Tehát a válaszokat is úgy építjük fel. A válaszból ki kell derülnie, hogy mi az, ami téged már távozásra késztet, mi az a pont, amikor betelik a pohár. Ha mindenhol hasonló az indokod, akkor az egy újabb kérdést vethet fel.
A lényege az ilyen témájú kérdezősködésnek az, hogy kiderítse, mennyi ideig bírod egy helyen általában, mi vezet oda, hogy már nem vagy elégedett. Mintákat keres, és ha talál, és tudja, hogy nála ilyen gondod nem lesz, akkor te megfelelő ember leszel, úgymond „illeszkedsz majd a csapatba”.
Tipikus felmondási okok, amiket nekem őszintén el mer mondani egy álláskereső, és amikre ki kell találni a „tálalást” és/vagy azt, hogyan ne kerüljön újra ilyen helyzetbe:
1. Túlterhelték feladatokkal, nem bírta
Egy „mezei” döntéshozónak az jön le ebből, hogy nem bírja a kemény munkát, nem választom! Az én nézőpontomból ez azt jelenti, hogy nem tud nemet mondani, valamiféle megfelelési vagy egyéb belső(!) kényszerből hagyja magát túlterhelni. Ráadásul ez általában lelkiismeretes, okos emberek problémája, akik azt akarják, hogy jól menjenek a dolgok, ezért hoznak áldozatot – teljesen feleslegesen. A tálalás tehát itt inkább lehet az, hogy a cégben a munkakörök nem voltak megfelelően megszervezve, és ez ennyi idő után kaotikussá tette a munkáját. Lehet példát is hozni, de csak olyat, amiből nem derül ki üzleti titok. Így már a „mezei” döntéshozó is láthatja, hogy tanult a dologból, mi több ismer olyan munkaszervezési hibákat, amit, ha nem követ el újra, hatékony lesz – és így az ő részlege/cége is, ahová felveszi. Aztán persze meg kell tanulnod nemet mondani, priorizálni, elengedni ügyeket.
2. Nem volt már elég a fizetés
Ez egy racionális indok, értjük. Néha az inflációkövető fizetésemelés mellett elmegy a piac, már jóval többet ér az a fajta munka a piacon, mint amit te kapsz. Kértél-e fizetésemelést? Ha igen, miért nem kaptál, ha nem, miért nem kértél? Ezek az én kérdéseim, a munkáltatót is hasonló dolog fogja érdekelni: szólsz-e, ha bajod van, vagy egyszer csak felmondasz…
3. Nem volt előrelépési lehetőség
Ezt is elég könnyű megérteni, de… kis cégben nem nagyon szokott lenni, nagyobb cégben inkább van belső váltásra is lehetőség. Volt-e? Próbálta-e? Mi számít nálad előrelépésnek? Egy szakmai képzéssor biztosítása, egy kinevezés, egy egyéni projekt vagy az, ha egy beosztottat rendelnek melléd?
Összefoglalva: ha értjük, miért teszik fel ezt a kérdést, előnyünkre fordíthatjuk, és arra is használhatjuk, hogy számunkra megfelelő munkahelyre kerüljünk, ahol hosszú távon jól érezzük magunkat.