by Szabó Diána | 2014 dec 18,
Sok frissen végzett hallgató számára az élet nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt előre eltervezték. Az álláspiacról teljesen más képet festenek (hamar találnak teljes állású munkakört olyan pozícióban, amelyet tanultak) amíg tanulnak, mint amikor kikerülnek az...
by JobAngel | 2014 nov 21,
Az önéletrajzírás egyik fontos célja, hogy az olvasója állásinterjúra hívja a jelentkezőt, miután elolvasta az álláspályázati anyagot. Ezért az önéletrajzot úgy kell megírni, hogy elsősorban ezt a célt szolgálja, minden egyéb cél (szép legyen, kreatív legyen) csak...
by JobAngel | 2014 okt 10,
Egy frissen megszerzett diploma nemcsak a benne foglalt végzettséget jelenti, hanem mindazt a tantárgyat, kurzust, amit a képzés alatt a frissdiplomás álláskeresőként megtanult, megszeretett. Egyértelműnek tűnhet, hogy pl. egy gépészmérnök, villamosmérnök, közgazdász...
by Szabó Diána | 2014 szept 12,
Tervezünk vagy sem, mindenképp hatással vagyunk a saját produktivitásunkra és sikerességünkre. Én a főiskolán hallottam először, hogy azok az emberek, akik rövid-, és hosszú távú célokat tűznek ki maguk elé, nagyobb arányban lesznek sikeresek, mint azok, akik tervek...
by Cvonline.hu | 2014 jún 6,
Fizetésemelést szeretnél kérni, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Aggályaid vannak azzal kapcsolatban, hogy sikeres lesz-e próbálkozásod? Segítünk kvízünkkel kideríteni a várható hatékonyságot. Bár mindenki szeretne nagyobb fizetést, de neked mi az okod rá?...