by Dienes Franciska | 2016 szept 26,
A hétköznapokban gyakran rohanunk és úgy érezzük, hogy nincsen időnk semmire, hiszen a napunk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Azonban, ha csökkentett munkaidőben dolgozunk, akkor a fizetésünk arányosan kevesebb, ami jelentős bevételkiesést eredményezhet. Ez...
by Dienes Franciska | 2016 szept 12,
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) idén is meghirdette a cégek számára a családbarát munkahely pályázatot, amely során 51 szervezet részesült díjazásban. Ez volt a hatodik alkalom, hogy a vállalatoknak lehetőségük nyílt a cím elnyerésére, amelynek célja, hogy...
by Dienes Franciska | 2016 szept 2,
Befolyásolás, meggyőzés, manipuláció – amikor ezeket a szavakat halljuk előfordul, hogy negatív asszociációkat kötünk hozzájuk, pedig alkalmazásuk sok területen, így a karrierünk során is, előnyünkre válhat. Robert B. Cialdini Hatás – A befolyásolás szakértője című...
by Cvonline.hu | 2016 aug 18,
Mi a különbség az állás és a hivatás között? Egy tágabb értelemben vett szakmai továbbképzésen vettem részt, ahol a szavak kifejező erejével foglalkoztunk. Házi feladatként hoztam magammal, hogy a tevékenységeinkkel (cégünk szolgáltatásai, társadalmi szerepvállalás)...
by Dienes Franciska | 2016 júl 25,
A nyári forróság idején sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen öltözékben ajánlott megjelennünk a munkahelyünkön. Természetesen az elsődleges szempont a kényelem, azonban törekedjünk arra, hogy ne öltözzünk túl lengén. Emellett fontos, hogy odafigyeljünk az étkezési...